Akik ismerik a független színházi szférát, már találkozhattak Martinkovics Máté nevével, de a sorozat kedvelőknek az Aranyéletből is ismerős lehet. A szentesi Horváth Mihály Gimnáziumból indult, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után egyre több izgalmasabb szerep talált rá. Érdekelt, mit gondol a mai független színházak helyzetéről, mivel kapcsolódik ki két szerep között, de még sok minden más is szóba került.

Mi az, ami megfogott a színjátszásban? Mikortól tudtad, hogy ezzel szeretnél foglalkozni? 

Egészen kicsi koromtól nyilvánvaló volt, hogy az átlagosnál jobban szükségem van a társaim figyelmére. Szórakoztattam az osztályt órákon és órákon kívül, felléptem az összes létező iskolai ünnepségen és versmondó versenyen. Bár a humán tárgyakat is szerettem, egyértelmű volt, hogy a művészet érdekel a legjobban, ennek megfelelően választottam középiskolát is.

Szentesre jártál gimnáziumba. Onnan egyenes út vezetett a Színművészeti felé?  

Nagyon boldog voltam Szentesen, támogató közeg, jófej osztálytársak vettek körül, és olyan tanárok, akik gondolkodásban, ízlésben nagyon meghatározóak számomra azóta is. Ugyan jelentkeztem a Színművészetire, de nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy felvesznek. A harmadik rosta után már láttam magam, ahogy következő évben önkénteskedek valahol Angliában, még az eredményhirdetésre se mentem el. Aztán amikor mondták a többiek, hogy felvettek, már kénytelen voltam elhinni, hogy bejutottam.

Édesapád, Thuróczy Szabolcs is színész. Neki mennyi szerepe volt abban, hogy a színészi karriert választottad?

Biztosan hatott rám, ahogyan az is, hogy gyerekkoromtól nagyon sok izgalmas színházi előadást láttam a szegedi Thealter Fesztiválon. Anyám már általános iskolásként megismertetett a klasszikus zenével, könyvekkel, filmekkel. Én pedig azt hiszem, nagyon érdeklődő gyerek voltam.

Amikor elindultál a pályán, volt valamilyen elképzelésed, hogy hova szeretnél majd egyszer eljutni? 

Kísérletező, bátor, szabad színházat akartam csinálni, ami azt hiszem, legtöbbször sikerül is, még ha nem is mindig. Eleinte inkább társulatban gondolkodtam, mint szabadúszásban, de valahogy mintha erre is menne a világ. Most sokkal inkább projektalapon működik a színház, mint amikor elkezdtem kacsintgatni a pálya felé.

Lassan 10 év telt el a felvételid óta. Mi volt a legtanulságosabb számodra az egyetemen töltött öt évből?

A tanároktól kapott fanatizmus, ami nem hagy elveszni a világban. Egyszerre előnyként és hátrányként is értelmezhető, de nem tudom elképzelni, hogy a színészeten kívül mást csinálnék. Őze Lajos beszél úgy a Színművészetiről, hogy ,,felszabadított egy maximalizmust önmagam felé”, ezt szerintem mi is megismerhettük. Soha nem hallottuk egy jelenet után, hogy ezzel megelégedhetünk, de amikor éreztük, hogy valamit azért sikerült elkapni benne, az nagyon felszabadító volt.

Egy régebbi interjúdban olvastam, hogy önkéntesként is dolgoztál külföldön, de a nyelv mindig is idekötött. Túl egy egyetemfoglaláson és egyéb, a hazai független szféra elleni támadáson, változott benned valami ezzel kapcsolatban?

Nagyon nehéz volt az elmúlt 2 év, fájt hallani a sok hazugságot az egyetemünkről, végignézni, ahogy erőszakosan begaloppoznak az otthonunkba. A Covid-helyzet is iszonyatos volt, még most is rengeteg előadás marad el, ami nézőt és színészt egyaránt egy folyamatos bizonytalan idegességgel tölt el. És bár nem várható, hogy a következő években komoly összegek fognak a független színházak ölébe pottyanni, én nem tudok mást csinálni, mint ami a szakmám és a hivatásom. Néha irigylem azokat, akik tudnak a munkájukra kizárólag úgy tekinteni, mint pénzkeresés, nekem ez nem megy. Azt hiszem, a legtöbben így vagyunk ezzel ezen a pályán.

Mi alapján döntöd el, hogy elvállalsz-e egy szerepet vagy sem?

Nagyon ritkán nem vállalok el szerepet, szabadúszóként ez valamennyire egy kényszer is. Ezekben a bizonytalan időkben meg pláne, de azért nagyon kevés az olyan szerep vagy munka, amiből ne lehetne tanulni valamit, ha mást nem, hogy ilyet többet soha... Eddig, ha nemet kellett mondanom, az leginkább egyeztetési problémák miatt volt. De ha egy munkában se szakmai, se kapcsolati, se pénzügyi lehetőséget nem látok, akkor nem megyek bele.

Az eddigi szerepeid közöl melyikben érezted magad a leginkább felszabadultnak?

Fehér Balázs Benő vagy Kovács D. Dani rendezéseiben például kifejezetten szerettem játszani, de általában akkor sikerül jól a szerep, amikor érzek konkrét víziót vagy elvárást a rendező felől, de mégis rá tud kapcsolódni az én őrületeimre vagy ízlésemre. Mostanában, amit nagyon szeretek, a Gyakran ismételt kérdések a KuglerArt Szalonban, amit Messaoudi Emina osztálytársammal játszunk, Őze Lajost alakítom benne. De a Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon vagy a Kolónia című előadások is nagyon fontosak számomra, hogy csak párat említsek.

Az Exit Generációval több darabban is együtt dolgoztatok, illetve egy évig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja is voltál. Milyen feltételeknek kell teljesülnie, hogy egy alkotói közösségben megtaláld a helyed?

Fontos, hogy egy közös cél lebegjen mindenki előtt, és megbecsülve érezze magát mindenki benne. A legnagyobb nehézséget abban látom, hogy az előadások nehezen szólítanak meg újabb nézőket. Ugyanaz, leginkább budapesti értelmiségi réteg nézi az előadásokat, így szinte lehetetlen hatással lenni az emberekre szélesebb körben. Engem pedig mostanában egyre kevésbé érdekel az önmagunkkal való kísérletezés, inkább az foglalkoztat, hogy a nézőben mi történik egy-egy előadás után. A számomra ideális alkotói közösségben a színház sok helyre, sok emberhez jut el, és olyan gondolkodó, tehetséges emberek csinálják, akik szeretnek és tudnak is együtt dolgozni.

Két munka között mivel szoktál kikapcsolódni?

Az első hullám alatt kezdtem el elmélyülni a főzésben, szeretek sok időt tölteni a konyhában, élvezem, hogy a kreatív energiáimat ki tudom élni benne.  Igyekszem találkozni a barátaimmal is, utazni és minél többet a természetben lenni.

Ha most visszamehetnél a múltbeli énedhez, milyen tanácsot adnál magadnak?

Vegyem komolyabban a nyelvtanulást.

Milyen darabokban láthat a közönség a következő évadban?

Az ősz folyamán először a német közönség láthat, a Sztereo Akttal készítünk egy előadást Tübingenben, Hotel of Change néven aktivistákról. Majd a Covid miatt félbeszakadt Dimenziólépcső munkacímű Narratíva Kollektíva előadást is reményeim szerint befejezzük a Jurányiban. Az évad további része még kialakulóban, de sok futó előadásom van, amit jövőre is játszani tervezünk. A teljesség igénye nélkül: a Törless iskolaévei című tantermi előadás, a Protest című színházi társasjáték az Örkény Színházban, a Madártávlat a Hatszínben, legutóbb pedig egy FreeSzfe-s vizsgában vettem részt Csernobilék munkacímmel, amit jó eséllyel a Jurányi Titkos termében fogunk tudni játszani.

(Borítókép: Szalontai Zoltán)