Egyszer egy ismerősöm azt mondta: nincs olyan, hogy valaki jó vagy rossz. Helyzetek vannak, és ahol az ember épp tart a lelki fejlődésben, annak megfelelően dönt. A jó választások mozgatórugóit könnyű megérteni, eggyel nehezebb dolgunk van, ha a tettek mögött valamilyen hiány, fájdalom, frusztráció húzódik meg. Ahhoz, hogy jobban megértsük a másikat, önmagunkat, társunkat, szüleinket, elengedhetetlen, hogy ne csak a felszínt lássuk. Ezen gondolatok mentén kezdtem el foglalkozni a hét főbűn témájával, amelyekről egy-egy színházi darab kapcsán beszélgettem korunk néhány fiatal tehetségével.

Olyan, mintha évek teltek volna el, amióta megnéztem John Osborne Nézz vissza haraggal című drámáját a NESSZ Alkotócsoport előadásában, holott csak néhány hónappal ezelőtt történt. Azóta újra feje tetejére állt a világ, de világjárvány ide vagy oda, Osváth Judit elmondta, pontosabban leírta, mit gondol a vágyról, két ember kapcsolatáról, valamint miben hasonlít a darabban alakított szerepére, Helenára.

Számodra melyik a legellenszenvesebb a hét főbűn közül és miért?

Azt hiszem az irígység okozta a környezetemben a legnagyobb kárt.

Mi az, ami elsőre eszedbe jut a vágyról?

Elérhetetlenség, beteljesületlenség.

Helenát, Alison barátnőjét alakítod. Nem a legszimpatikusabb karakter, de nyilvánvalóan neki is megvannak a maga problémái. Van olyan tulajdonsága, amiben hasonlítasz rá?

„Amikor megfeledkezik felvenni az egyébként szigorú és kritikus álarcát kifejezetten vonzó nő.” (John Osborne).

A vágy esetében hiányzik a mély érzelmi megélés. Túlzott mértékben az állandó elégedetlenség érzését kelti. Helena egy darabig boldog Jimmy mellett, majd rájön, hogy nem ezt akarja. Te hogyan értelmezed kettőjük kapcsolatát?

Megfordítom. Talán pont az állandó elégedetlenség érzése nem hagyja, a mély érzelmi kiteljesedést. Helena és Jimmy között van valami megfejthetetlen intellektuális és fizikai vonzalom. Helena lénye tovább generálja Jimmy megfékezhetetlen ösztöni energiáit, amiben imád lubickolni. Helena pedig élvezi azt, amit kivált belőle. Mindannyian tele vannak elfojtásokkal, és az ebből fakadó düh és elégedetlenség érzése által fokozatosan építik le egymást érzelmileg.

Osborne hősei valahol megrekedtek a gyermeki és felnőtt lét között. Vannak olyan helyzetek az életedben, amikor úgy érzed, nem felnőttként kezeled az adott szituációt?

Sokszor csak akkor érzem magam felnőttnek, amikor be kell fizetni a számlákat vagy meg kell venni az új mosógépet. Többnyire inkább csak eljátszom, hogy én éppen egy felnőtt vagyok, aki éppen felnőttként kezel egy adott szituációt. Gyakran utólag jövök rá, hogy egy adott szituációban mennyire éretten viselkedtem.

Szerinted mi az a legfőbb belső tulajdonság, ami ahhoz kell, hogy egy kapcsolat ne a vágy szintjén maradjon, hanem szerelemmé alakuljon?

Ehhez nincs kulcs. Számomra nincs egy valami, ami megteremti az átmenetet a szerelem és a vágy között. Olyan észrevétlenül fordulhat át, hogy már nem lehet tetten érni. Ahogy azt sem lehet megmagyarázni, hogy miért toporog egy helyben egy románc. Ez mind helyzet- és emberspecifikus.

A vágy valamilyen szinten kiszolgáltatottá teszi az embert, mert rabja lesz annak, amire vágyik. Sokan függenek a kapcsolataiktól, nem mernek kilépni. Szerinted hogyan lehet szert tenni egyfajta belső szabadságra, ami feloldja ezt a kényszert?

Jó lenne egy személyre szabott Hogyan tegyél szert olyan belső szabadságra, hogy ne tartsd magad függésben kódex vagy kézikönyv, kezdőknek és haladóknak. Nincs erre egy külön metódusom. Rossz vagyok az elengedésben és nehezen engedem magamhoz igazán közel az embereket. Mellettem voltak emberek, akik erre a belső szabadságra hivatkozva el tudták engedni a kezem.

Én pedig csodáltam őket, hogy milyen erősek és öntudatosak, hogy meg tudják ezt lépni. Hamarabb be tudták látni, hogy már nem tudunk vagy nem akarunk hozzátenni a másikhoz. Előfordul, hogy nem tudunk egy bizonyos szintet megugrani, mert annyit sérültünk az előző kapcsolatainkban, hogy még mindig azokat a csomagokat cipeljük és bontogatjuk. Vagy nincs már meg valami – esetleg soha nem is volt meg –, amit nem kell és nem is lehet definiálni.

(Borítókép: NIRD Photography).

A sorozat első része

A sorozat második része