Nemrég egy hetilap hasábján olvastam a különböző kötődési stílusokról. Ki így, ki úgy szeret, kapcsolódik a másik emberhez. Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjének hősnője igen érdekesen definiálja a szerelmet. De nem róhatjuk fel neki. Elvégre mindannyian másképp szeretünk. Ez a film ennek a csodálatos, néha fojtogató érzésnek egy formáját mutatja be, és mialatt nevetünk, sírunk, izgulunk, felmerülhet a kérdés: vajon ez most igaz vagy csak a főhős képzeletének szüleménye?

Talán meg sem történt

Márta (Stork Natasa) arcát közelről pásztázza a kamera. A pszichiáterének (Tóth Péter) mesél. Csalódott. Várta a találkozást, de a férfi nem volt ott a Szabadság híd budai hídfőjénél. Mit csinál ilyenkor az ember? Hazamegy vagy sétál egyet. Esetleg felhív valakit, hogy megszabaduljon a kínzó súlytól, ami ilyenkor lassan, de biztosan rátelepszik a lelkünkre.

De nem Márta. Ő nem ilyen. Ahogy a Für Elise zenéjére végigfut a Szabadság hídon, fülére tapasztott telefonnal, hogy elérje Dr. Drexler Jánost (Bodó Viktor) a munkahelyén, ami végül nem sikerül, a megszállott szó jut eszembe. Amikor rátalál kiszemeltjére, valószínűleg túlságosan megörül ahhoz, hogy kiboruljon. Inkább kedvesen megszólítja. Bár a férfinak fogalma sincs, hogy ki is ő, ennél pontnál pedig elkönyvelem, hogy szegény Márta nemcsak megszállott, hanem őrült is.

Mindenki vágyik a szeretetre

Ahány pár, annyiféle szerelem létezik a világon. És szinte alig van olyan film, amely ne két ember közötti vibráló kapcsolatra épülne, a téma szinte kifogyhatatlan forrást biztosít az alkotóknak. Horvát Lili pedig pontosan ahhoz az eszközhöz nyúlt, ami a mai szerelmes filmek többségéből hiányzik, azaz a megfelelő mennyiségű fordulathoz.

Miután Márta kisebb idegösszeomlást kap, inkább összepakol, hogy visszamenjen jól fizető idegsebészi állásához Amerikába. De mire nem jó a női megérzés (és megszállottság), ha nem arra, hogy az utolsó pillanatban hősnőnk meggondolja magát és közel kerüljön kiszemeltjéhez, amennyire csak lehet?

Egyre közelebb

Maly Róbert operatőr kameráján keresztül mi is érezzük az esős Budapest illatát, látjuk a gyönyörű hajnali fényeket és halljuk a csörömpölő villamost, de ami még fontosabb: ahogy komótosan télbe fordul a város, érezzük Márta egyre feszülő mellkasát, ahogy szép lassan feladja önmagát egy talán nem is létező szerelemért. Fogalmam sincs, hogy Stork Natasának volt-e korábban hasonló élménye, mint filmbeli karakterének, mindenesetre minden örömét és bánatát elhittem, kétségkívül ő viszi a hátán a filmet.

Bodó Viktor esetében sem féltem, hogy alul teljesíti a 40-es, kicsit megfáradt idegsebészt, akit végül csak összesodor a sors Mártával. Innentől Horvát egészen a film végéig meghagyja a kétséget, vajon Márta csak képzeli az eseményeket vagy valóban megtörténtek? Még jó, hogy a rendező berakott egy harmadik szerelmi szálat, amit Vilmányi Benett (Alex) csibészes tekintetével ki is ráz a kisujjából, és jelenetein egy rövid időre a néző is fellélegezhet. Meg kell jegyeznem, hogy Horvát ügyesen szőtte bele a történetbe azt a kevés, de igen fontos társadalomkritikát, amely lefedi az okos és független nőket érő megkülönböztetést, valamint a hálapénz kérdését a magyar egészségügyben.

Az utca két oldalán

Sokszor megesik, hogy amikor valaki szerelmes vagy megszállottja egy másik embernek, kicsit megőrül. Nem a szó rossz értelmében, de mivel filmről beszélünk, néha valóban azt érezheti a néző, hogy Mártának elment az esze. Holott, ha jobban belegondolunk, szerelmesen mi sem vagyunk teljesen önmagunk. Márta is inkább egy lepukkant, üres albérletbe költözik, de legalább rálát a Szabadság hídra. Itt meg kell jegyeznem, hogy Pelsőczy Réka karizmatikus személyisége még abban a pár mondatban is teljesen átjön, ahogyan ingatlanközvetítőként döbbenetét fejezi ki a lakás - és a tulaj - láttán.

Márta ebben a belső káoszban választ keres az érzéseire. Talán személyiségzavara van. De mi van akkor, ha nem csalnak a megérzései? Ha ő és Drexler János útjai egy ponton valóban összeérnek? Horvát főhősnőjének abban rejlik a szerethetősége, hogy egészen az utolsó kockákig a nézőnek sincsenek válaszai, Márta nézőpontján keresztül látjuk a történéseket, ettől válik a belső vívódása életszerűvé. Amikor azt gondolnánk, megtörtént a beteljesülés, visszakanyarodunk a kiindulóponthoz.

Az őrült lány dala

Horvát filmje Sylvia Plath Az őrült lány dala idézetével kezdődik, amelynek témája nagyon találó a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre esetében és minden olyan nőhöz/lányhoz szól, aki valaha átélte a reménytelen szerelmet. A rendezőnő azonban nem teljesen ebbe az irányba viszi a filmet, ami valljuk be, felüdülés a sablonfilmek rengetegében.

Márta személye lényegében azt mutatja be, mennyire elszigetelt az ember, amikor úgy érzi, reménytelenül szerelmes. Erre rátesz egy lapáttal, hogy még okos is, ezért a főleg férfiak uralta munkahelyén is hátrányos helyzetből indul, bár ez láthatóan kevésbé zavarja. Horvát Lili filmjében majdnem minden együtt van, az operatőri munka és a zenei aláfestés (Keresztes Gábor) külön kiemelendő, de a végét picit összecsapottnak éreztem, de talán csak azért, mert szívesen néztem volna tovább Márta történetét, ami sok ember számára nagyon is releváns és reményt adó.

(Borítókép: MyMovies)