A pedofília, a kiskorúak zaklatása, bántalmazása állandó probléma, amit a mai napig sokszor tévesen kezelnek a hatóságok, de még az áldozat közeli hozzátartozói is. Nagy Zoltán rendező Szép csendben című filmje pontosan arról szól, ahogyan ezt a problémát kezeljük, pontosabban nem kezeljük. A lehető legcsendesebben próbálunk megoldani valamit, amiről üvölteni kellene.

Merész témát választott Nagy Zoltán első nagyjátékfilmjéhez. A tanár-diák kapcsolat, mely az egyik táptalaja a kiskorúakkal való visszaéléseknek, a mai napig tabutémának számít. Az esetek többségében valószínűleg ezek ki sem derülnek, és ha mégis, az áldozat sokszor kénytelen szembenézni az igazságszolgáltatás igazságtalanságával. Ezek a tények, de egy film amellett, hogy táplálkozik a valóságból, jó esetben a rendezői elképzeléseknek eleget téve fonódik össze izgalmas történetté.

Nagy eddig számos sikeres rövidfilmet készített (Enyhén sós, Átváltozás), a filmszakma pedig izgalommal várta, milyen sztorival debütál első egész estés filmjében. A kiskorúak zaklatása teljesen jó alapötlet, hiszen nem lehet elégszer elmondani, hogy ez még mindig korunk egyik legnagyobb rákfenéje, amire jó lenne végre megoldást találni. Ráadásul a rendező olyan színészeket választott filmjéhez, akiknek a kisujjában van a szakma, e mellett sikerült megtalálnia a tökéletes gyerek főszereplőt is. Tehát minden adott volt egy jó filmhez, valahol mégis elcsúszott a történet.

Ki segít a bajban?

Vastag falú, régivágású iskola, zenekari próba. Dávid (Major Erik) amolyan szárnyait bontogató tini, aki a zenélésben éli át a flow-élményt, néha együtt lóg a haverjával (Lengyel Benjámin), aki nem mellesleg tanára, mentora Frici bá’ (Máté Gábor) fia. Közben egyszer-egyszer, ahogy jó tinédzserekhez illik, átugrik a barátnőjéhez (Antóci Dorottya), hogy mélyre ható beszélgetések helyett felfedezzék egymás testét. Anyja (Schell Judit), aki egyben az iskola igazgatója is, egyedül neveli Dávidot. Szerencsére a jó fej szülők táborát erősíti, tehát első ránézésre úgy tűnik, Dávid még a szerencsésebb fiatalok közé tartozik, akinek a szülei válásán kívül maximum a témazárók, a csajozás és a zenekari próbák okozhatnak fejtörést. Mégis meg kell küzdenie egy titokkal, amibe szó szerint belebetegszik.

Major, aki a Színművészeti Egyetem növendéke, jól teljesített a visszafogott, azonban az igazságtalanságot mégsem tűrő diák szerepében, mégsem hagyott bennem maradandó élményt. Hiába vitte bele minden dühét, tehetetlenségét Dávid tekintetébe, miután kiderül a titok. Színészi játéka picit egysíkúan hatott, és ezen még a rengeteg premier plán sem segített, ami végig jellemezte a lassan építkező filmet. Valamivel több játékosságot vitt a szerepébe Lengyel Benjámin (Zsolt), aki bár kevés jelenetben tűnik fel, szereplésére a természetesség a legmegfelelőbb szó. Semmilyen erőltetettség, túljátszás nem látszott rajta, ami kezdő színészként – Lengyel szintén a Színművészetin tanul –, nem is olyan egyszerű feladat.

Az ijesztő szomszéd bácsi helyett

Máté Gábor minden rendező számára biztos választás, hiszen nem csak űzi, hanem tanítja is a színészetet. Frigyest, azaz Frici bácsit, aki férj, apa, tanár, de mentor is egy személyben, játszi könnyedséggel változtatja át magabiztos, eltökélt zenetanárból valami egészen mássá, amivel képes magára haragítani a nézőt. Nagy pontosan tudta, hogy nem egy egyedül élő, megjelenésében a frászt ránk hozó, de mégis segítőkész szomszéd bácsira kell ráaggatni a gyerekekkel bizalmi viszonyba kerülő zaklatót. Máté Gábor Frigyeséről ugyanis elhiszi a néző: a légynek sem tudna ártani, és még zenetanárnak is kiváló, ezért hat igazán megrázóan, ami kiderül róla.

Azonban hiába a kiváló szereplőgárda, a film technikai szempontból sem hozott átütő sikert. A kamera (a film operatőre Gulyás Nándor) hol a szereplők arcát fürkészi, egészen közelről, hol eltávolodik, messziről mutatva az eseményeket. Ennek az aránya néhol rezgett a filmben, talán premier plánokból kevesebb kellett volna. Hiába a sok közeli, egyáltalán nem éreztem, hogy közelebb kerültem volna bármelyik szereplőhöz is. Alapvetően mindegyikük története lógott a levegőben, bár a nyitott befejezésnek is megvan a maga bája, ez esetben jobb lett volna konkrétumokra építkezni. Ugyanis így azt a hatást keltette, mintha egy kezdetleges formát vittek volna filmre, amiben még hiányoznak a kulcsfontosságú összekötő pontok.

Ő csak figyelemre vágyott

A filmnek azért akadnak jó pontjai is. Mint például Bognár Lulu, aki a főszereplőt, a 13 éves Nórát alakítja. Minden bizonnyal még sokáig fogják emlegetni a nézők és a filmesek. Bár korából kifolyólag – hiszen neki még egészen közeli élmény a tinédzser évek eleje –, valószínűleg nem volt nehéz kihoznia magából az ártatlanságot, ettől függetlenül tekintetében ott van Nóra minden fájdalma és reménysége. Ez pedig első filmszerepben, szinte 0 tapasztalattal igencsak kiemelkedő teljesítmény.

Sajnos ő az elvált szülők gyerekeinek kellemetlenebb csoportjába került, ahol anyu újra pasizik, és nehezen fogadja el, hogy a lánya fiatalabb és szebb nála. Ebből egyenesen következik a bizalmatlan, hazugságokra épülő anya-lánya kapcsolat, meg némi titokban cigizés az iskolai öltözőben. Szamosi Zsófi, aki Nóra anyját alakítja, tökéletes magabiztossággal formálta meg a későn észbe kapó szülőt. Szúrós tekintete elárulta, vele nem lehet könnyű az élet. De hiába a kiváló színészi játék, még ez sem tudta kihúzni a filmet a középszerűségből.

Mi a lényeg?

Nehéz jó filmet létrehozni, még akkor is, ha a témafelvetés amúgy rengeteg lehetőséget rejt magában. Egy zaklatás történetét is számos nézőpontból el lehet mesélni. Nagy egy kívülálló kezébe adta ezt a szerepet, hiszen a film végig a Dávid által átélt eseményeket követi. Ez is egy megoldás, sőt, egészen eredeti, azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy ledöbbenve a látottaktól hagyjam el a mozi puha, süppedős foteljét. A probléma abból adódott, hogy bár a színészek tették a dolgukat, maga sztori nem tudott egyben maradni, egy ponton teljesen szétfolyt, félbehagyott lett az egész.

Valószínűleg Nagy szeretett volna egy teljesen új és más megközelítést adni a filmjének, mint amit a korábban készült, hasonló témájú filmekben láthattunk (Remélem legközelebb sikerül meghalnod, A vadászat stb.), de ez esetben az új „recept” nem hozta a várva várt hatást. Amit azért sajnálok, mert nincs messze egy kiváló alkotástól, de megmarad az egyszernézős filmek listáján. Kell valami, ami keretbe helyezi a film mondanivalóját, különben elveszíti a varázsát, márpedig a néző emiatt ül be a filmre. Számomra egyetlen üzenete van a Szép csendbennek: még mindig nagyon csendben vagyunk, és ez nincs rendben.