Sokféle családi drámát találunk a világirodalom polcain, de számomra még mindig az anyai kegyetlenség a legfájóbb. Talán, mert belénk van kódolva, hogy az anya a melegség, az otthon, a táplálék. Maga az élet. És ha ez nem adatik meg, abba bele lehet halni. August Strindberg A pelikán című műve pont egy ilyen anyát állít reflektorfénybe.

Óhatatlanul eszünkbe juttatja a saját anyánkkal való viszonyunkat. Ördög Tamás egyszer már elővette Strindberg drámáját, de más felállással és egy intimebb (lakásszínház révén) környezetben. Azt az előadást sajnos nem láttam, de mentségemre szóljon, épp Svédországban szívtam magamba a skandináv életérzést. Mondhatni, előkészültem. A Radnóti Színház szinte teljesen üres színpadi tere is ad némi bensőséges hangulatot (a díszletet Izsák Lili tervezte), mindössze egy fáradt arcú, disznó alakú kanapé terül szét a színpad közepén. A jóllakott malac látványa szöges ellentétben áll a mindig éhes lakókkal. Bár nem mindenki éhes és fázik.

Az anya, Elise (Tóth Ildikó), köszöni, jól van. Vagyis nagyon szeretne jól lenni. Egyedül az örökség miatt aggódik, amit a nemrég elhunyt férje után kellene kapnia. De a megromlott kapcsolatuk után kérdéses, hogy van-e mit várnia. Egyetemista fia, Fredrik (Major Erik) magára marad a gyászával. Ezt a reményvesztett, már nem gyerek, de még nem egészen felnőtt állapotot fokozza, hogy húga, Gerda (Sodró Eliza) és ellenszenves sógora, Axel (Bányai Kelemen Barna) odaköltözik a szegényes, rideg lakásba a nászútjuk után. Családi idillnek semmiképp nem nevezhető helyzet.

Másfél óra nem hosszú idő, de arra pont elég, hogy kirajzolódjon a látszatboldogság mögött meghúzódó mérhetetlen szeretethiány és az ebből fakadó egészségtelen, függő viszonyok. Az ilyen törékeny lábakon álló kirakatcsaládok egy haláleset után könnyen szétesnek, megborul a dinamika, ami épp csak a felszínen tartotta őket. Az már az első öt percben kiderül Elise monológjából, hogy nem szereti a gyerekeit. A férjét pedig egyenesen utálta. Áldozatként tekint magára, aki a család és az anyaság oltárán feláldozta az életét a gyerekeiért, a családjáért. Elesettségét és szeretetre vágyását csak azokban a pillanatokban engedi felszínre, amikor a veje hazaér. Ez a szeretetnek hitt valami látszólag kölcsönös. Innentől a darab végéig az kattog az ember fejében, hogy ki az az Elise, kik ezek az emberek, akik néhány négyzetméteren kicsinálják egymást.

Akár meg is sajnálhatnánk őket, bennem is felmerült, hogy hol itt az igazság? Persze nem minden fekete-fehér, kár ítéletet mondanunk bármelyik szereplőről. Strindberg drámái az emberi viszonyok, kapcsolódások tűpontos lenyomatai, aminek ma már több könyvtárat megtöltő szakirodalma van. Némi ambivalenciát szül Tóth Ildikó szépsége, nehéz mögé képzelnünk Elise kegyetlenségét, akinek mondatai, sokszor gyomorszájon rúgják a nézőt. De valahogy mégis úgy bújik az anya bőrébe, hogy ezek után nehezen tudom elképzelni ezt a szerepet más színésznővel. Ördög Tamás rendezése ügyesen adagolja a humoros pillanatokat, amik egyszer-egyszer elveszik az élét az egyre groteszkebb családtörténetnek, amiből nagyjából sejtehető, mi felé tartunk.  Lényegében egy gyerekmészárlást nézünk végig, ahol Axel csupán egy felület, akin keresztül jobban kidomborodik az anya és gyermekei között tátongó végtelen szakadék.

Sodró Eliza és Major Erik ijesztően élethűen alakítják a kívül-belül megcsonkított testvérpárt, akiknek még utoljára sikerül összekapaszkodniuk. Sodró Elizát rengeteg darabban volt szerencsém látni, de megmerem kockáztatni, hogy ez volt az egyik legjobb alakítása. De mind a négy szereplő játéka ajándék a nézőknek. Sodró kissé megzakkant Gerdájával szerintem sok olyan női néző össze tud kapcsolódni, akiknek muszáj valamilyen szerepet játszaniuk, hogy túléljék a hétköznapokat. Strindberg karakterei közül egyedül Fredrik nyitja ki a szemét, ő a katalizátor, aki pontot tesz a régóta húzódó családi “örökség” végére. Ördög Tamás jó ízléssel választ olyan írókat, akiknek történeteiktől talán borzadva fordulunk el. Miközben ők csak körbenéztek és kidomborították azokat a finom, háttérben meghúzódó játszmákat, amik anélkül vesznek el életeket, hogy fizikai bántalmazás történne. Hiába, még mindig a valóság írja a legjobb sztorikat.

ALKOTÓK

Elise, az anya: Tóth Ildikó

Fredrik, Elise fia: Major Erik

Gerda, Elise lánya: Sodró Eliza

Axel, Elise veje: Bányai Kelemen Barna m.v.

Dramaturg: Hárs Anna
Díszlettervező: Izsák Lili
Jelmeztervező: Ignjatovic Kristina
Ügyelő: Kónya József
Súgó: Farkas Erzsébet
Külön köszönet: Mezei Bence
A rendező munkatársa: Perényi Luca

Rendező: Ördög Tamás

Jegyek, bővebb információ: Radnóti Színház

(A borítóképen Tóth Ildikó és Bányai Kelemen Barna / Fotó: Dömölky Dániel)