Korábban már emlegettem Sylvie Guillem nevét az oldalon, néhány hete pedig rátaláltam egy vele készült interjúra, amit a cikk végére is betettem. Azóta egyre jobban érett bennem a gondolat, hogy jó lenne feleleveníteni munkásságának fontosabb állomásait. Hátha azoknak az érdeklődését is felkeltem, akik eddig még nem hallottak róla. Bár már évek óta nem táncol, kivételes tehetéségének köszönhetően örökre beírta magát a tánctörténelembe.

A legfiatalabb étoile

A párizsi születésű Guillem ígéretes olimpiai tornásznak készült, majd 11 évesen a balett felé vette az irányt. Bár a tánc szigorú világát egyáltalán nem szerette, a szereplés és a színpad teljesen elvarázsolta. Kiváló fizikai adottságai mellett, alázata és szorgalma hamar meghozta számára a korai sikereket. 19 évesen – ekkor 1984-et írunk – a Párizsi Operaház történelmének legfiatalabb étoile-jának választotta, vagyis magáénak tudhatta a legmagasabb rangot, amit egy balett társulatban valaki elérhet. Rudolf Nureyev mellett, aki a Párizsi Operaház művészeti igazgatója volt 1983 és 1989 között, Guillem már kacsingatott a modern darabok felé.

Szinte az összes klasszikus darab főszerepét eltáncolta. Kitartása és veleszületett kiváló művészi érzéke egyértelműen egy szabadabb életút felé terelte Guillame-et: a ’80-as évek végén elhagyta Párizst, évtizedekig London lett a fő bázisa, ahol a Királyi Balett tagja, majd fő vendégtáncosa lett. A klasszikus szerepek mellett egyre több kortárs darabban láthatta őt a közönség. Olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Mats Ek, William Forsythe vagy Akram Khan.

Végig a csúcson maradni

Hiába lett 19 évesen a tánctörténelem egyik legfiatalabb étoile-ja, nyerte meg elsőként a Nizsinszkij-díjat (a táncosok „Oscar-díja”) mint legjobb női táncos, és alakított maradandót számos darabban, még ezek után sem tűnt úgy, mint aki köszöni szépen, ennyi elég volt. Miután a legtöbb táncos 40 éves kora körül elköszön a színpadi szereplésektől, Guillem ekkor kezdett csak igazán kibontakozni művészileg. Elhagyta a klasszikus szerepeket, és egy sokkal szabadabb táncnyelven szólt a közönségéhez, ami talán közelebb állt független személyiségéhez. Elnézve a mozgását korábbi felvételeken, az embernek az az érzése támad, hogy végtelen energiával rendelkezett, és bármilyen mozdulatot, koreográfiát könnyedén elsajátított.

Guillem soha nem nyugvó kísérletező kedvének köszönhetően számos rendhagyó táncdarab született korának legkiválóbb koreográfusaival, amelyeket a mai napig felelvenítenek a társulatok. Az új irányok és a keretek elhagyása nem csak a színpadon mutatkozott meg. Abban az évben, amikor megnyerte a Nizsinszkij-díjat, a francia Vogue címlapján tűnt fel, smink és ruha nélkül, ami igencsak megosztotta a véleményeket. Korábban, amikor fotózni szerették volna, inkább visszautasította a felkéréseket, úgy érezte, mintha a képeken nem is ő szerepelne. A híres francia magazinnak felajánlotta, hogy önarcképet csinál magáról, ami olyannak mutatja, amilyen a valóságban is: felszabadultnak, mindenféle maszk és kötöttség nélkül.

Az utolsó percig

Egy ennyire színes karrier, amit Guillem magáénak tudhat, nem érhetett véget átlagos módon. Mint egy korábbi interjúban említette, számára Japán mindig is különleges vonzerővel bírt, mind a kultúráját, mind a filozófiáját, mind az emberek egymás iránti tiszteletét nagyon közel érzi magához. Utolsó előadását, Maurice Béjart Bolero című darabját is Tokióban táncolta el, 2015. december 31-én. Az utolsó mozdulat pontosan éjfélkor ért véget. Guillem szó szerint az utolsó percig kiélvezte pályafutása minden pillanatát, ami inkább szenvedélyt, mint munkát jelentett számára. Naponta egyszer még beáll a rúd mellé, hogy megőrizze fizikai egészségét, de a színpad csillogása már nem érdekli. Életének az a fejezete lezárult, helyette nap mint nap sokat tesz azért, hogy az emberek tudatosabban éljenek.

„Ha vége, akkor vége. Képes leszek kiszállni belőle. Nincsenek ambícióim azon kívül, hogy új dolgokat szeretnék megtanulni. Egy kis bölcsességet keresek. A lelki egészségem attól függ, hogy megtalálom-e. Szerintem mindannyiunknak meg kell találni a saját filozófiáját, ez nem egyféle technika, mindenből veszek egy kicsit.” Bár nem mindenki leli meg a helyét, miután belép a nyugdíjas éveibe, Guillemnek úgy tűnik, esze ágában sincs unatkozni. Elkötelezett aktivistája a Sea Shepherd nevű szervezetnek, amely a tengerek és óceánok élővilágának védelmével foglalkozik. Rengeteg állat veszi körül, és tevékenyen részt vesz az önellátó gazdálkodásban. A vele készült rövid dokumentumfilmet nézve, Guillem a színpad csillogása után nagyon is megtalálta azt az utat, amely segít megőrizni lelki egészségét.

Források:

Adams, Tim: Sylvie Guillem. The Guardian. 2008/3.

McCrum, Robert: Sylvie Guillem: ’You dance, and there is always an answer’. The Guardian. 2015/2.

(Borítókép: Fjord Review)