„Meg kell találni a közös célokat” – interjú Böröndi Bence színművésszel

Amikor a Születésnapban láttam, már sejtettem, tavaly a Rekviem egy álomért című darab után pedig már biztosan tudtam, hogy egyszer beszélgetni fogok Böröndi Bencével. Így is lett, és mire ez az interjú megjelenik, Böröndi Bence már megkapta a legígéretesebb pályakezdő színművészeknek járó Soós Imre-díjat, amihez ezúton is gratulálok! Az idei évben Pelsőczy Réka rendezésében, a Vadászatban, Theo-t alakítja a Budaörsi Latinovits Színházban. Erről, kirekesztésről és sok minden másról is kérdeztem őt.

Láttad korábban Thomas Vinterberg filmjét?

Igen, láttam, abban az évben, amikor megjelent, de csak halvány emlékeim vannak róla. Arra emlékszem, hogy nagyon beszippantott az űzött vad jelensége, hogy hova fog kifutni a film. Azóta viszont nem néztem meg újra. Most már szerintem nem is fogom, hogy ne vigyen el más irányba.

Segít vagy hátráltat egy szerep megformálásában, hogy korábban már valaki eljátszotta a filmvásznon?

Összességében segíthet, ügyesen kell lavírozni, hogy ne a filmet reprodukáld, hanem egy lehetséges előadás létrehozását fejleszd. A Születésnap (a Budaörsi Latinovits Színházban 2020 óta látható, szintén Pelsőczy Réka rendezésében – a szerk.) esetében például nem láttam korábban a filmet. Már elkezdődött a próbafolyamat, amikor úgy döntöttem, mégis megnézem. Végül a bemutató után néztem meg. Jól össze lehet hozni a kettőt, hogy a film inspiráljon, de közben mégis a saját utadon haladj.

*Böröndi Bence a Születésnap című darabban / Fotó: Borovi Dániel*

A Vadászatban egy apukát alakítasz, Theo-t, akinek a vállára nem kis nyomás nehezedik. Valamilyen szinten talán nehezebb a helyzete, mint a főszereplőnek. Egy Mads Mikkelsennel készült interjúban olvastam, hogy mennyire nehéz volt megjeleníteni a közte és a főszereplő közötti barátság széthullását. Te honnan fogtad meg Theo szerepét?

Nem te vagy az első, aki azt mondja, hogy ez a szerep nehezebb. Még mindig a keresés útján vagyok, de ennek a magja a kislány kapcsán, hogy egy szerettemmel valami olyasmi történik, ami a legrosszabb rémálmaimban sem, és mindezt a legjobb barátom követi el. Nagyon összetett. Valahogy ebből a szeretetmagból kell kiindulni. Ő nem egy jó apa, nem lát rá a megromlott kapcsolatára a lányával. Egy szűk gondolkodású embert képzelek el, aki lehetetlen helyzetbe került.

A próbák alatt arra jutottunk, hogy ez olyan, mint amikor nagyot csalódsz valakiben, és hirtelen átírod az elmúlt 20-30 évet. Megkérdőjelezed a másik embert. Hirtelen mindent felülír a gyanú, mindennek más lesz a jelentése. Theo elindul egy tévúton. Közben az egész előadás alatt billegnem kell, hogy éppen kinek hiszek. Mondatról mondatra fel kell fednünk a próbák során, hogy Theo épp mennyire vívódik.

A történet egy hamis váddal kezdődik, majd az események elfajulnak, a megvádolt óvóbácsit kiközösítik. Kerültél valaha hasonló helyzetbe, akár elszenvedőként, akár az események résztvevőjeként?

Nem olyan régen gondolkodtam ezen. Ha nem is ennyire szélsőégesen, de kerültem hasonló helyzetbe, mint a film főszereplője. Iskolás koromban voltam elkövető és elszenvedő is. Általános iskola vége felé azért számítottam különcnek, mert én mentem a vers- és mesemondó versenyekre. Emiatt a tanárok néha elnéztek egy-egy magatartásbeli problémát. Nem voltam kedvelt az osztályban. Traumatikus élményem nincs, de sok olyan dologgal foglalkozom mostanában, amik felidézik bennem ezeket az emlékeket.

Vinterberg filmjének eredeti címével hirdettétek meg a darabot, anno A vadászat címet kapta a magyar fordításban. Pelsőczy Réka rendezése mennyire képezi le az eredeti történetet?

A kiindulás a film, abból készült egy angol nyelvű színdarab, amit David Farr írt. Ez az alapanyag, amiben a történet nagy vonalakban megegyezik a filmmel. De van néhány olyan jelenet, ami nincs a filmben vagy másképp jeleníti meg a színpadi változat.

Van olyan eleme a történetnek, amire kihegyeztétek a színdarabot?

Különösebben nincs, a darab alapvetően arra összpontosít, hogy egy gyerek szájából hogyan hangzik el egy hazugság és ez hogyan torzul el szájhagyomány útján. Illetve arra, hogy miért nem tudunk erről beszélni és emiatt hogyan romlanak meg az emberi kapcsolatok.

Ebben a sztoriban nagyon fontos a közösség, annak a megtartó ereje. Neked mit jelent közösségben létezni?

Minden közösségben, aminek a részese voltam, hasonlóképpen működtem. Alapvetően szeretek közösségben lenni. Szeretek a mozgatórugója lenni, de közben megtanultam csendben maradni, ha kell. Igyekszem a konfliktusokat elcsendesíteni, jó érzékkel puhítani. Nagyon szeretek csapatban lenni.

Ha jól tudom, fociztál is.

Igen, ami egyébként sok mindenben hasonlít a színházi társulathoz. Egyfélét kell képviselni. A vadászközösség kapcsán egyébként eszembe jutott a foci. A történetben van egy beavatási jelenet, ahol a fiatal vadász beavatáson esik át. Eszembe jutottak főleg gyerek- és serdülőkori csínytevések, amikor az öltözőben állandóan törülközővel csapkodtuk egymást. Engem a két évvel idősebbek csapkodtak, két évvel később pedig már én csapkodtam a fiatalabbakat. Ez valahogy hozzátartozott az egészhez. Nem tudom, hogy a női öltözőkben vannak-e hasonlók.

Nem nagyon csapkodtuk egymást törülközővel, inkább verbálisan nyilvánultak meg ezek a helyzetek.

Nálunk is volt szóbeli része az ugratásoknak, ezek alapvetően hozzátartoznak egy maszkulin közösséghez. Szerettem a csapathoz tartozni.

Bizonytalan, hogy valóban megbocsátást nyer-e a pedofíliával megvádolt óvóbácsi. Érdekes kérdést feszeget a történet: lekerülhet-e a megbélyegzés valakiről, akit egyszer valamiért kitagadott a közösség. Ezzel kapcsolatban milyen gondolatok merültek fel benned a felkészülés során?

Visszacsinálni nem lehet a dolgokat. Mindenki viszi magával a sérelmeit, vagy amit ez az ügy kihozott belőle. Sokszor úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, nem beszélünk a történtekről, de szerintem belül örökre ott marad. Törölni nem tudjuk. Nem biztos, hogy egy ilyen közösségben mindenki ártatlanul tud majd nézni erre az óvóbácsira. Még úgy sem, hogy bebizonyosodik az ártatlansága.

Nemrég arról beszélgettem egy ismerősömmel – és ez talán picit a témába vág –, hogy az egyén akkor mutatja meg, valójában milyen, ha valamilyen megpróbáltatás éri. Te hogyan kezeled, ha megbántanak?

Szerencsére nem tudok olyan emléket, ami nagyon mélyen érintett volna, amit ki kellett volna beszélni. Amik néha megtörténnek, azokat később dolgozom fel. Hajlamos vagyok nem foglalkozni ezekkel a történésekkel. Ez egyfelől jó, mert nem érint meg, nem üt szíven. De később azért elgondolkodom azon, hogy mi is történt. Alapvetően nem vagyok egy lázadó típus, inkább gyűjtögető vagyok. Amikor sok kicsi sérelem felhalmozódik, rájövök, hogy na ne már, és utána egyben kiengedem, ami összegyűlt.

A ti társulatotok nagyon összetartó, legalábbis kívülről annak látszik. Szerinted mi kell ahhoz, hogy egy csoport együtt tudjon működni, akár akkor is, amikor valamilyen nehézség adódik?

Egyrészt jó kommunikáció. Akárhol járok, azt tapasztalom, hogy csúsznak el dolgok a nem megfelelő kommunikáció miatt. A másik pedig, hogy bizonyos ügyek kapcsán meg kell találni a közös célokat. Lehet, hogy vannak belső konfliktusok, de ezeknek egy színdarab esetében nem szabad látszódnia. Alkalmanként ezeket le kell tudni tenni. Számít a csapatdinamika és az individuum is, fontos, hogy kifelé mit mondunk, mert egyből az intézményt bélyegzik meg az emberek. Ez egy nehéz kérdés. Mindig kell, hogy legyen közös cél. Ez mindenre érvényes, legyen foci, színház, bármi.

A Színművészetin például nem mi voltunk a legjobb osztály, voltak konfliktusok, de mégis, néhány vizsgán azt a benyomást tudtuk kelteni, hogy egy jól működő csapat vagyunk, mert a közös ügy, a darab volt a fontosabb. És sokat számít a belső dinamika, a munkamegosztás. Amikor megismerjük egymást, tudjuk, hogy kire mit lehet bízni. Közben van bennünk annyi mobilitás, hogy meg tudunk újulni, ki tudjuk egészíteni a másikat.

A Vadászat február 26-tól látható a Budaörsi Latinovits Színházban.

Jegyek, bővebb infó: itt.

(Borítókép: Borovi Dániel)