Emberséget és alázatot is ugyanúgy tanul ilyenkor az ember

Már vártam ezt az interjút. Egyrészt hosszú idő után végre nem egy géppel „beszélgettem”, másrészt pedig már nagyon kíváncsi voltam, hogy ki is az a Kenéz Ágoston. Annyit tudtam, hogy ő az, aki Gryllus Dorka mellett szerepel Beleznai Márk Agapé című vizsgafilmjében, ami nem mellesleg kijutott a cannes-i filmfesztiválra. Tisztes távolságból, egy-egy limonádé mellett még sok minden mást is megtudtam róla, és azon gondolkoztam, jó, hogy még vannak fiatalok, akik ennyire jól látják a világot.

Hamarosan itthon is bemutatásra kerül Beleznai Márk Agapé című rövidfilmje. Gryllus Dorka mellett Te játszod a másik főszerepet. Hogyan jutott el hozzád a szerep?

Márkkal egy közös ismerősünk vizsgafilmjének forgatásán találkoztam, előtte nem ismertem őt. Az első közös emlékem vele, hogy dínó husit mártogatunk ketchupba és sótlan rizst eszünk hozzá. Nem sokkal ezután a forgatás után kaptam tőle egy üzenetet, hogy szerepelnék-e a vizsgafilmjében? Szívesen vállaltam, de azért elkértem a forgatókönyvet, ami nagyon, nagyon megtetszett.

Annyit már tudok, hogy az általad alakított Kornél filmőrült. Ezen kívül mi az, amit még tudhatunk róla, illetve amit szerinted fontos tudni róla?

Nehéz úgy beszélni a filmről, hogy ne áruljak el belőle semmit. Egy nem hétköznapi megismerkedést mutat be, közben mégis egy olyan dolgot, ami bárkivel megeshet. Maga a kapcsolat attól furcsa, hogy egyáltalán nem furcsa. Amikor belekerülsz egy olyan kapcsolatba, ami külső szemmel biztos, hogy nem hétköznapi, és racionálisan elkezded elemezni, arra jutsz, hogy nem biztos, hogy benne kellene lennem egy ilyen szituációban. De, ha csak érzelmi síkon átadod magad az egésznek, rájössz, hogy ez teljesen természetes. Egy szép történetnek a kezdete ez a 16 perc. A forgatás alatt elemeztük Márkkal a kapcsolati hálót a fiatal fiú és az idősebb nő között. Arra jöttünk rá, hogy egy gyönyörű megismerkedésről van szó, ami érdekes kérdéseket vet fel a kapcsolat jövőjéről.

*Gryllus Dorka és Kenéz Ágoston az Agapé egyik jelenetében / Fotó: Barna Máté*

Kornélt egy zeneszámmal tudnám jellemezni a legjobban, aminek a magyar címe „Egy analóg srác egy digitális világban”. Még az előadóját sem tudom (azóta megtudtuk), de ez a srác is ilyen. Van egy világ, ami őt körülveszi, miközben egy egész más világban érzi magát otthon. Amikor külföldön élsz és találkozol egy magyar emberrel, nagyon könnyen találsz vele kapcsolódást. Valami ilyesmi történik ezzel a fiúval is. Egyszer csak találkozik egy emberrel, aki ugyanannyira elveszett, vagy ugyanannyira más húrokon rezdül, és ezek a rezgések egymásra találnak, minden klappol.

Mennyire hasonlítotok Kornéllal? Hogyan készültél fel a szerepre?

Ebben az elveszettségében, kicsit másik világban létezésében abszolút hasonlítunk. Ha ilyen munkába kezdek, amin érzem, hogy a rendezőnek is nagyon személyes, szeretem megkérdezni, hogy mennyire saját élményen alapszik a történet. Márk elmondta, hogy egyrészt személyes -, másrészt hallott sztorik alapján alakult a forgatókönyv, ezért egyfajta közelséget tudok érezni a karakter felé, mert akivel együtt dolgozom, őt ismerem. Kicsit belőle is építkeztem és a magam párhuzamait is próbáltam megtalálni a szerepben. Mivel nem egy elrugaszkodott történetről és karakterről szól a film, ezeket a párhuzamokat könnyű volt összefésülni.

A film arra is jó helyzetet teremtett, hogy erről az egész kapcsolatról közösen gondolkodjunk. A rendező nem készen tette le elénk a forgatókönyvet, hogy ezt kell megcsinálni, hanem volt lehetőség közösen gondolkodni, adott esetben átírni egy-egy szófordulatot. A szerkezet megmaradt, nem változtattunk a történetben semmit, de kicsit a magunkévá tettük. Ez az egész egy irányba terelte a gondolkodást és a szerepformálást is.

Az agapé szó tudtommal szeretetet, önzetlen elfogadást jelent. Röviden összefoglalva, számodra mi a film legfontosabb üzenete?

Azt, hogy ez egy hétköznapi történés, hétköznapi szereplőkkel, de valamiért mégsem teljesen az, van valami, ami megbolondítja az egészet. Szeretek az aktuális problémákra reflektálni, azokon gondolkodni. Ez egy olyan történet, ami hétköznapi emberek, hétköznapi problémájával foglalkozik, de valahogy úgy meg tud érinteni, hogy nem feltétlenül érzed mindennapinak a történetet. Miközben az.

Könnyen azonosulnak vele az emberek.

Abszolút. Első évben Fröhlich Kristóf osztálytársammal csináltunk egy jelenetet. Éppen néma jelenetekkel foglalkoztunk. Megkérdeztem, hogy mit szeretne előadni, mire annyit válaszolt, hogy semmit. Csak kimegyünk a gangra, ő cigizik és én is. Persze sokat dolgoztunk azon, hogy legyen mögötte történet. Minden gesztussal egyre közelebb és közelebb léptünk egymáshoz, a vége pedig az lett, hogy egymás mellett álltunk, cigiztünk és elnevettük magunkat. Akkor nem értettük, miért tetszik annyira a tanároknak. Hiszen csak dohányzunk.

Szász János mondta, aki filmes kurzust tartott nekünk, és beszélgettünk a vizsgajelenetről, hogy ez egy végtelenül egyszerű jelenet, egy barátság kialakulásának a története. Valami ilyesmit érzek az Agapé kapcsán is. Egy véletlen folytán egy kapcsolatnak a kibontakozása, és ami ebben a kapcsolatban 16 percben meg tud történni. Nem volt cél, hogy egy teljes szerelmi történetet meséljünk ez alatt a rövid idő alatt és szerintem ez nagyon jó. Ami itt történik az egy nagyon őszinte dolog, jó nézni és jó átélni is. A film varázsa a történet egyszerűségben rejlik.

Tavaly forgattátok a filmet. Ez volt az első filmes élményed?

Nem, bár annyira nincs nagy filmes múltam. Még gimnazista koromban forgattam egy spanyol sorozatban, amit Etyeken forgattak. Ez egy véletlen megkeresés volt, egy casting cég által talált rám a szerep. Akkor még nem tudtam, hogy mire kell figyelni egy forgatás során, most is még tanulom. De egészen más élmény volt a mostani forgatáshoz képest. Most volt lehetőségem megbeszélni a rendezővel, ha mást szerettem volna mondani, közösen találtuk ki mi lenne a jó beállás egy adott jelenetnél. Mint a LEGO, úgy építettük fel a jelenteket, és nem egy kész LEGO házba mentem be, ahol csak arra kell figyelnem, hogy jó helyen mondjam el szövegem.

Gryllus Dorka régóta benne van a filmes és színházi szakmában. Izgultál, amikor megtudtad, hogy ő lesz a partnered? Milyen volt vele filmet forgatni?

Nagyon izgultam. Még soha nem találkoztam vele előtte. Amikor ilyen intim kapcsolatot mutatunk be, szeretem hamar megtudni, ki lesz a partnerem. Amikor Márk megkeresett, még nem tudtam, hogy ő lesz az. Rettentően izgultam. Amennyire tapasztalatlan vagyok, ő annyira tapasztalt, de az izgalmam csak az első találkozásig tartott. Elkezdtünk dolgozni és kiderült, hihetetlenül jó partner, nem éreztette, hogy tapasztalatlan vagyok, ami egy nagy ajándék volt tőle. Minden szakértelmét beleadta a produkcióba. Nyitottsággal, odaadással és humorral csinálta végig a forgatást, ami egy ilyen esetben életmentő tud lenni.

A tapasztalatlanságomból fakadóan egy nagyon aggódó ember vagyok. Ha azt mondták, hogy be kell állni és kezdtünk, akkor pattantam és mentem, de Dorka ülve maradt. Egy idő után rájöttem, lehet, ő csinálja jól. Ugyanis volt, hogy elindultam, de még 10 perc után sem kezdtük el a forgatást. Olyankor útban van az ember. Ezek a rutinjai nagyon sokat segítettek, amiket el is lestem tőle, és onnantól én is csak akkor indultam, amikor tényleg kellett. Nagyon megtisztelő, amikor egy kolléga a rendelkezésemre bocsátja a profizmusát. Mindent, amit Dorka már tudott, nem titkolta, nem esett nehezére átadnia nekem. Előtte ugyanezt tapasztaltam Pogány Judittal a Rubensben (Rubens és a nemeuklideszi asszonyok, Ódry Színpad – a szerk.), ami egy szerelemelőadás lett. Itt van egy géniusz, és az a legnagyobb problémája, hogy látszódjak és ne takarjon ki engem. Ezek a találkozások és tapasztalatok nagyon fontosak, mert nem csak a szakmát sajátítom el, hanem azt is, hogyan szeretnék 20-30-40 év múlva viselkedni a kollégáimmal. Emberséget és alázatot is ugyanúgy tanul ilyenkor az ember.

*Tóth Zsófia és Kenéz Ágoston, Angyalok Amerikában, Ódry Színpad / Fotó: Éder Vera*

Írtál és rendeztél is színpadon. Vannak hasonló ambícióid filmes területen is?

Tavaly februárban kiírt a Budapest Bábszínház egy drámapályázatot, amire hirtelen felindulásból jelentkeztem a Panelsámán című darabbal. Elolvastam a pályázati kiírást, pont haragudtam valakikre, és ez megihletett. El is tettem az ötletet pár hónapra, majd a határidő előtt egy héttel jutott eszembe, hogy be kellene adni. Gyorsan megírtam, és bár végül az időhiány miatt egészen más kerekedett ki belőle, mint amit szerettem volna, beadtam és legnagyobb meglepetésemre nyert a pályázaton. Azonban már a megírás közben éreztem, hogy ez az ötlet valójában filmvásznat kíván. Technikailag ugyanis nagyon nehéz színpadra állítani. Mivel kevés filmes tapasztalatom van, csak úgy csinálnám meg, hogy körbeveszem magam tapasztalt szakemberekkel. Ambícióim határozottan vannak, de a filmes tudásom kevés. Szerintem a filmes nyelv hihetetlenül izgalmas.

Jövőre végzel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Nehéz szó nélkül elmenni az elmúlt hetek történései mellett, téged személy szerint hogyan érint az átalakítás?

Engem az átalakítás már nem nagyon érint, mert jövőre végzek az egyetemen. Azonban hosszú távon, a szakmámban annál inkább. Ha elkezdődik egy olyan oktatás, amin belül a szabad gondolkodást korlátok közé szorítják, akkor évekkel később nem biztos, hogy tudok olyan keretek között dolgozni, mint például most az Agapén. A lehetőségeimhez képest, igyekszem majd elkerülni az ilyen helyzeteket.

*Váradi Gergely, Lengyel Benjámin és Major Erik, A Háromfejű Király, Ódry Színpad. Rendező: Kenéz Ágoston / Fotó: Éder Vera*

Bárki bármit állít, ez az egyetem a szakma bölcsője. Ha elkezdik megrontani, akkor az új generációkkal nem biztos, hogy könnyű lesz majd együtt dolgozni. Persze lehet, mi tévedünk. De, ha ezek a találkozások nem tudnak létrejönni, ha a szabad gondolkodású alkotók esetleg el lesznek hallgattatva, akkor nem lesz kedvem a továbbiakban ebben a szakmában dolgozni. Szabadon lehet jókat gondolkodni és nem szeretném, hogy ezt bármi veszélyeztesse.

Arra az esetre, ha ez mégis megtörténne, van B terved? Mi az, amivel még szívesen foglalkoznál?

Nincs. Már régóta tudtam, hogy a színészettel szeretnék foglalkozni. Ez a gimnázium óta valamelyest lazult, mert azzal szeretek foglalkozni, ami éppen érdekel. Ez lehet forgatókönyvírás, rendezés vagy színészet, de a színházi világ az, ami igazán megfogott. A gimnáziumban még színész vagy orvos szerettem volna lenni. Apukámmal az volt a megállapodás, hogy biokémia irányba tanulok tovább és eljárhatok a színjátszó szakkörbe. Így is lett. Szép lassan azonban a biokémia kikopott. Elég egyértelmű volt, hogy a színjátszást szeretném csinálni. Sok minden más is érdekel, de a színház az, ahol igazán jól érzem magam. Ha ezt elveszik tőlem, nem tudom, mit csinálnék helyette. Másban nem érezném magam annyira kiteljesedve, mint most a színházban. Nem szeretnék eljutni odáig, hogy ez megtörténjen, hanem inkább mindent megtenni azért, hogy megmaradjon a színház az életemben.

*Pogány Judit és Kenéz Ágoston, Rubens és a nemeuklideszi asszonyok, Ódry Színpad / Fotó: Éder Vera*

Legközelebb hol láthat a közönség?

Az évadot Békéscsabán kezdem, Pán Péter leszek a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban. Ezt a lehetőséget nem tudtam visszautasítani. Egyre jobban hiszek a soha nem gondolt titkos vágyakban. Sokszor felmerül egy színésznél, hogy mik a szerepálmai. Azóta nincs szerepálmom, mióta eljátszottam Albertet – ő Rubens fia – a Rubens és a nemeuklideszi asszonyokban. Előtte nem ismertem a darabot. Mégis mikor kézhez kaptam, úgy éreztem, ezt mindig is el akartam játszani. Óriási szerepálom volt. A Pán Péter ugyanez. Nem tudtam, hogy Pán Péter szeretnék lenni, amíg fel nem hívtak a szerepajánlattal, és tudatosult, hogy senki más nem szeretnék lenni, csak Pán Péter.

Tavaly Salgótarjánban játszottam, és nagyon megtetszett a vidéki vendégszínészi élet. Bár szeretem a fővárosi pörgést, de nagyon szívesen megyek vidéki színházakba szerepelni. Ágoston Peti (Ágoston Péter szabadúszó színész – a szerk.) kollégámtól lestem el, hogyan kell vidéki színházi életet élni. Ő nagyon szereti a színházat, enni és inni. Ez a lényege, miközben azért dolgozunk, hogy létrejöjjön a produkció: próbálni, közben jókat enni, inni, sztorizgatni. Nagyon jó kiszakadni a budapesti közegből, és kíváncsian várom a szerepet is. Az Ódry Színpadon még kérdéses, milyen előadásokat játszunk tovább. A Rubens és a nemeuklideszi asszonyok biztosan műsoron marad, valamint a saját darabom, A Háromfejű Király is. A karantén alatt elkezdtünk dolgozni a Végtelen Történet című mesén, és ezt is szeretnénk bemutatni a következő évadban, ami szintén saját rendezés.

(Borítókép: Szombath Máté, Cineast.)

Beleznai Márk: Agapé