„Nincs recept, hogy hogyan legyél jó színész” – interjú Tóth Zsófia színészhallgatóval

Mire ez az interjú az olvasók elé kerül, Tóth Zsófia, az egykori Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulója, már leadta a szakdolgozatát. Ahogy ő fogalmaz, már félig kint van az egyetemről, de azért még félig bent. Az utolsó év amúgy sem könnyű, hát még úgy, hogy ő és több száz diáktársa lényegében történelmet írtak az elmúlt évben. Bizonytalanságról, új szerepről, hírnévről és a színészi lét komplexitásáról is beszélgettünk. És természetesen kedvenc sorozatokról is.

Nemsokára bemutatják Tóth Gergely Csönded című filmjét a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál keretében, amiben Annát játszod. Mit tudhatunk róla?

Egy tök átlagos, életvidám lány, akinek a barátja (Lengyel Benjámin – a szerk.) szokása szerint megint késik a megbeszélt randevúról. Anna siket, – merthogy ez a pikantériája a dolognak –, de ez semmiben nem hátráltatja, számára ez nem hendikep. Belebotlik Tibibe (Hencz András – a szerk.), akivel aztán egy érdekes és mulatságos estét töltenek együtt. A vadidegen is láthatja, hogy Anna az életre/életére élvezettel tekint, nem érdemes annyit szorongani. Jó dolgunkban erről néha elfeledkezünk.

Mi az, ami megfogott ebben a lányban?

Nyitott, bohém és van benne valami rejtélyes. Izgalmas, hogy beszéd nélkül csatangol egy ismeretlen fiúval, akinek az estéje szintén elbaltázott. Egymásra találnak szavak nélkül is. Én ezt különösen élveztem! Csöppet sem unalmas helyzet.

Hogyan készültél fel Anna szerepére?
Találkoztunk Annával – ő egy siket hölgy, véletlen egybeesés, hogy ugyanúgy hívják, mint a főszereplőt, a mi történetünkben Anna nem egy élő emberről lett mintázva, fiktív karakter – és a jeltolmácsával 1-2 alkalommal, hogy segítsenek a jelelésben. Szóval egy rövid felkészülés is megelőzte a forgatást a próbák mellett. A forgatásig sokat gyakoroltuk otthon a jelelést, hogy élesben már jól menjen. Ott, abban a pár napban, ami amúgy is nagyon jó hangulatban telt, családias kis csapat jött össze. Többségüket már ismertem, jó kapcsolatban vagyunk, a történetben pedig benne voltunk mindannyian. Aztán ment tovább az élet, de amikor megnéztük együtt az elkészült produktumot, az jó érzés volt. Jó nosztalgiavonat lett belőle.

Annyit már tudunk a filmről, hogy egy szorongó srác és egy siket lány találkozik a budapesti éjszakában. Mi a találkozás célja?

Véletlenül találkoznak, cél nélkül. Ez benne az izgalmas, Anna nem mondana nemet egy kis kalandra. Ki tudja, mit hoz az éjszaka.

Ha megformálsz egy szerepet, mi lesz a sorsa? Viszed tovább magaddal egy ideig, vagy ha vége az előadásnak/forgatásnak, ott el is engeded?

Régen azt hittem, hogyha egy jelenet után sokáig benne maradok valamiben, például egy fajsúlyos jelenet után, akkor az azt jelenti, hogy jól végeztem a dolgomat. Ki tudnék jönni abból az állapotból, csak nem akarok. De ez kinek szól? Másokról vagy magamról? Bizonyítani akartam valamit, de ez fölösleges energiapazarlás. Holtáig tanul az ember.

Számodra fontos, hogy színészként megismerjék a neved? Vagy inkább az a típus vagy, aki csinálja a feladatokat és majd alakul?

Tóth Zsófiként nem egyszerű érvényesülni, mert elég átlagos nevem van, sokan vagyunk. Én is ismerek pár Tóth Zsófit. Ember legyen a talpán, aki megtalál Facebookon. Nem szoktam ezen gondolkozni, nem vágyom különösebben az ismertségre. A szakmában persze jó, ha tudják, hogy ki vagy, mert akkor egyre többen gondolkoznak benned, tudják, hogy létezel.

Ez pedig általában több munkával jár, és egy idő után olyan jó pozícióba kerülhet az ember, hogy tud esetleg szelektálni, hogy mi az, amit elvállal és mi az, amit nem. Emiatt van bennem hiúság persze, hogy jó lenne, ha megismernének, de az azért történjen, mert sikerült megcsinálnom a rám bízott feladatokat. És hát a szakmánk ezzel jár, ha így alakul, hát legyen.

Volt már olyan, hogy nem tudtál megbarátkozni egy szereppel? Vagy egy történettel? Ilyenkor mi segít abban, hogy mégis megformáld, a részesévé válj?

Volt és lesz is biztosan párszor még. A bizalom az anyag, a többiek és a rendező felé. És elengedni a kisagy nyughatatlan kritikáit, mert az csak hátráltat egy idő után.

Szerinted mi az a legfontosabb tulajdonság, amivel egy színésznek rendelkeznie kell, hogy hitelesen formálja meg a szerepeit?

Szeretnék valami okosságot mondani, de nem tudok, nem tudom erre a választ. Nincs recept, hogy hogyan legyél jó színész. Ez egy komplex dolog, és ahogy említettem már: holtáig tanul az ember. Ebben a szakmában pedig főleg. Van, hogy egy szerep pofán csap és ösztönösen tudsz azonosulni a történésekkel. Ha pedig nem, szorgalom, bátorság és kitartás. Az biztos, hogyha szereti az ember, amit csinál, az meglátszik rajta. Pozitív értelemben. Belülről is élvezet csinálni és kívülről öröm látni. Nézőként ilyenkor irigykedek a színészre és fülig ér a szám, mert látom, hogy lubickol a szerepben. Ilyenkor sokszor azt érzem, hogy én is akarom csinálni, én is oda akarok menni játszani hozzájuk!

Az elmúlt hónapok eseményei után hogyan állsz a színészethez? Mennyire bizonytalanítottak el a történtek?

A vírus vagy, ami az egyetemmel történt? Mindkettő megviselt természetesen, ahogy mindenkit. Ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történt és történik, egy vicc, bár be kell, hogy valljam, csodálatos dolog volt az egyetemfoglalás részesévé válni. Rengeteg embert megismertem és sokat tanultam. A demokrácia egy piszok fárasztó dolog, és talán nem is lehet tökéletesen művelni, de törekedni kell rá. Az is egy furcsa állapot, hogy végzősök vagyunk. Félig bent, félig kint. Nehéz volt az elmúlt év, kevés munka, sok bizonytalanság, túl sok információ és rengeteg önmegkérdőjelezés. De kinek nem?

Azt hittem, minket, pályakezdőket ez jobban megvisel, mert nem sok tapasztalatunk van még, de kiderült, a rutinos színészeknek ugyanolyan nehéz. Mindenkinek megterhelő és unalmas egy idő után a munkanélküliségről és az újabb napi adatokról, vakcinákról beszélgetni. Igyekeztem lefoglalni magam és nem állandóan ezeken rágódni. Szerencsére valamennyire sikerült is, egy-egy pillanatot leszámítva. Nagy feladat lesz újra önbizalommal telve a színpadon állni, az biztos. De nagy bennem a játékkedv, sok lekötetlen kreatív energia várja, hogy tomboljon.

Már sokan hallhatták, hogy öt külföldi egyetem segít a Freeszfe Egyesület diákjainak a diplomamentésben. Hogyan zajlik most a műhelymunka?

A vírus azért még a nyakunkban van, mi pedig már fél lábbal kint vagyunk az egyetemről, szóval nem látok bele a többi osztály életébe, csak a sajátoméba. Nálunk leginkább óvatosan, sok zoomolással, maszkozással, kézfertőtlenítéssel, szabadban és távol egymástól, de mindenféleképpen lelkesen zajlik a munka.

Nemrég adtad le a szakdolgozatod. Szabad tudni, hogy miről írtál és mi motivált a témaválasztásban?

Ezt a szakdolgozatomban is nehezen tudtam megfogalmazni, egy konkrét témára leszűkíteni. Leginkább arról, hogy milyen a vélekedés a mentális betegségekkel kapcsolatosan a színésztársadalomban. Pontosabban ez volt a kiindulópont. Popper Péter Színes pokol című könyve sokat inspirált, saját és mások történetei mellett. Aztán átevickélek a sérült színész mítoszára, az osztályfőnökök meghatározó szerepére, és hogy vajon miért hallani azt, hogy a Színművészeti Egyetemen szétszednek és újra összeraknak.

Húsz interjút csináltam egyetemi hallgatóktól a rutinos színészekig, és beszélgettünk a fent említett témákról. Nagy konklúziókat nem tudom, hogy sikerült-e levonnom. Igyekeztem inkább összefoglalni a különböző vélekedéseket ezekkel kapcsolatosan, de mindenféleképpen érdekes kérdések merültek fel. A konzulensem, Fiáth Titanilla, sokat segített, mivel a leadás előtt legszívesebben kidobtam volna már a laptopomat az erkélyen… De ő szerencsére motivált maradt helyettem is a nehéz időkben.

Ki az, aki szakmailag a legnagyobb hatással volt Rád?

Elég sablonos válasznak tűnhet, de igazából az osztályom, az osztályfőnökeim és minden ember, akivel eddigi életem során találkoztam. Színész, nem színész egyaránt.

Utolsó kérdés: ha már film kapcsán kezdtünk el beszélgetni, zárjuk filmmel a beszélgetést. Melyik vagy melyek azok a filmalkotások, amiket eddig a legtöbbször láttál?

Nem titok, hogy a Harry Potter filmeken nőttem fel, de amit a legtöbbször láttam az egyértelműen a Jóbarátok című sorozat. De Paolo Sorrentino filmjei és az általa rendezett Az ifjú pápa című sorozat számomra nagyon meghatározó, tömör gyönyör.

A Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivált idén május 27. és június 2. között rendezik meg a Toldi Moziban. További részletek: itt.

(Borítókép: Brozsek Nikolett)