„Kevesebb hamis kompromisszumot kötök” – interjú Nagy Katica színésznővel

A tavalyi beszélgetésünk előtt nem sokkal vette át a diplomáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azóta nagyot fordult a világ. Nagy Katicát sokan talán a Mintaapák sorozatból ismerik, pedig az egyik leggyönyörűbb szinkronhangunk színpadon és filmben is rendszeresen látható. A szakmai kérdések mellett autóvezetésről, főzésről és ASMR-ről is szót ejtettünk. És még sok minden másról.

Amikor legutóbb beszélgettünk, pár héttel a koronavírus berobbanása előtt voltunk épp, mit sem sejtve, mi vár ránk. Ráadásul nem sokkal előtte vetted át a diplomádat. Hogy vagy most? Nemcsak szakmailag, hanem úgy egyáltalán.

Jól, idén sok a munkám, le vagyok kötve. Az elmúlt három hónapban levegőt sem tudtam venni, jófajta fáradtság van rajtam. Épp most kezd egy kicsit lazább lenni az életem, van időm pihenni is. Tudok önelemzéssel foglalkozni. Ezt az első lezárás alatt megtanultam, jót tesz, ha van saját terem, otthon töltött pár óra, amikor meditálok, pihenek és magamba nézek.

Annak úgy örültem, amikor legutóbb említetted az ASMR-t. Én vagy hat éve hallgatok ilyen videókat, de nem merek beszélni róla.

Én szinte minden este ilyen videót vagy valamilyen vezetett meditációt hallgatok, nagyon jó csatornák vannak. Az ASMR speciális műfaj, mintha elindulna egy meditatív rezgés hátul, a kisagyamban, amikor hallgatom. Némelyik előadó mesét is olvas, ami jó emlékeket kapcsol be a gyerekkoromból. Nagyon fel tud tölteni érzelmileg.

Szinkronizálsz, sorozatban játszol és színházban is láthat a közönség. Így képzelted a színésznői életet, amikor kiléptél az egyetem kapuján?

Kipróbáltam a kőszínházi létet, de azt érzem, hogy most nagyobb komfortérzetet ad a szabadúszás. Szabadabban tudok mozogni. Sok szinkronmunkám van, jobban össze tudom egyeztetni a színházi próbafolyamataimmal. A forgatásokkal ugyanez a helyzet. Úgyhogy igen, valahogy így képzeltem. Vagy lehet, hogy nem így képzeltem, de ez így most mégis jó. Kevesebb hamis kompromisszumot kötök magammal és másokkal. Erre nagyon rásegített a másfél éves vírushelyzet. Azt látom, hogy a járvány sok embernek jót tett, egy önismereti spirált indított el, amitől elkezdett átalakulni az értékrendjük.

Nem egy interjúalanyom mondta, hogy mennyire telített a színészi szakma, nagy a versenyhelyzet. Te hogyan látod a hazai fiatal színművészek helyzetét?

A volt osztályfőnököm, Börcsök Enikő nyilatkozta egy interjúban, hogy nehéz helyzetben vannak a fiatalok, akik most végeznek az egyetemen. Túlképzés van és nagyon kevés a hely. Ezt sajnos én is így látom.

Fontos, hogy szeresd, akit éppen alakítasz?

Egy kollégám, akivel most együtt dolgozok, mondott ezzel kapcsolatban egy érdekes dolgot: általánosan fontos a színészek számára, hogy szerethető vagy vonzó legyen, akit eljátszanak. Ilyen szinten kell azonosulni egy szereppel és persze hiúak is vagyunk. Szeretünk szép, intelligens, vicces karaktereket játszani. Szeretnék bátrabb lenni, félretenni a hiúságomat.

Idén megkaptad Marion szerepét a Rekviem egy álomért című darabban a Budaörsi Latinovits Színházban. Nem tartozik a könnyen emészthető alkotások közé. Marion akár ellenszenves is lehetne, drogozik, meglopja a szüleit, mégsem az, legalábbis számomra nem. Érdekes, hogy a filmben vagy színházban látott negatív tulajdonságokkal rendelkező szereplőket is meg tudja szeretni a néző, összetett, hogy miért. A való életben ez mégsem hat feltétlenül érzékenyítően, mondjuk egy olyan társadalmi problémára, mint a függőség.

A gimnázium alatt láttam először, az osztálytársaimmal rajongtunk a filmért. Nagy hatással volt rám a mélysége, az egyedi stílusa, a sötét, de mégis vonzó világa. Nagyon jó, hogy eljátszhatom, amit egykor csodálva néztem. A próbafolyamat áldásos munka volt, mert az egész csapat, a színészek, a látvány, a dramaturgia, a műszak, mindenki nagyon akarta és sajátjának érezte ezt a darabot.

Marion nagyon szép, vonzó nő, aki tud és akar is ezzel élni. Emellett tehetős, tehetséges és szabad is, tehát mindent megkapott az élettől. Vonzónak lenni, amiről beszéltünk, itt kiélezett kérdés. Irányítjuk is erre a nézők figyelmét, hogy lássák, egy ilyen fiatal ember hogyan kerülhet könnyedén a másik végletbe. Hogyan válhat testileg-lelkileg kiszolgáltatottá a függőség által. Élvezetes és tanulságos ilyen szélsőségeket átélni és megjeleníteni. Azt hiszem, hasznos, hogy felhívjuk a figyelmet ezekre a buktatókra. Az előadást akár drogprevenciós céllal is játszhatnánk.

*Rekviem egy álomért, Budaörsi Latinovits Színház / Fotó: Borovi Dániel*

A filmben nem egy olyan rész van, ami színészileg kihívás lehet. Gondolok itt például a szexparti jelenetre. Neked fontos, hogy a meztelenség, akár filmben, akár színpadon indokolt legyen? Vagy a rendezőre bízod a döntést?

Olyan helyzetekkel találkoztam eddig, ahol annyi meztelenség, amennyi belekerült a produkcióba, indokoltan történt. Általában körbejárom a kérdést a rendezővel, de végül én döntöm el, mennyit vállalok. A színésznek mindig kell, hogy legyen beleszólása az ilyesmibe.

A ti szakmátokra semmiképp nem mondható, hogy unalmas, de azért érdekel, hogy neked van olyan része, amit inkább kihagynál, ha lehetne?

Amíg várom, hogy megkapom-e a szerepet, vagy sem, az idegőrlő tud lenni, például egy filmszerep esetében. De azt sem hagynám ki, hozzátartozik a munkához.

Amikor olvasok egy könyvet, színházi darabot vagy filmet nézek, megmaradnak mondatok, vagy azért, mert erősen hatnak rám, vagy mert egyszerűen tetszik. Neked van ilyen mondat azokból a jelenetekből, amiket eddig játszottál?

A Kurázsi mamában van egy mondat, amit Kurázsi mama mond: „Mintha a poklon át szekereznék és szurkot árulnék, vagy az égben kínálnám bolygó lelkeknek az elemózsiát.” Vannak helyzetek, amikor pontosan így érzem magam. Ez a mondat egy egyetemi gyakorlat során hangzott el, másodévben csináltunk jeleneteket a Kurázsi mamából. Én akkor Yvettet játszottam, nem Kurázsi mamát, ennek ellenére ez a mondat nagyon megmaradt bennem.

Szerinted melyiket nehezebb eljátszani: egy jól megírt, de nehezen megformálható- vagy egy kevésbé kidolgozott, de felszínes karaktert?

A felszínesebb, könnyedebb témákhoz nehezebben tudok közelíteni. Ha egy darabban van egy drámai ív, aminek van egy felfutása, először mindig a végétől kezdek el igazán kapcsolódni és onnan bontom vissza a szerepet a kezdeti fázisokig, ahol kevesebb a feszültség.

Van bármi, amiben szívesen kipróbálnád magad?

Félek az autóvezetéstől, közben meg annyira kíváncsi lennék, hogyan menne. Érdekes élmény lehet vezetni, ha az ember el tudja engedni magát. Mondták, hogy nagy adrenalin löketet ad.

Én valamilyen hobbira gondoltam. Például tök béna vagyok a konyhában, jó lenne rendesen megtanulni főzni.

Ugyanez! A másik problémakör. Érdekelne, hogy milyen szakács lennék. Nekikezdek, aztán abbahagyom, pedig általában nagyon kitartó tudok lenni. Kivéve a főzést. Egy ideje frusztrál, mert mindenki ezerrel csinálja körülöttem, a barátaim és családtagjaim is. Ez persze szuper, nagyon jókat szoktak főzni nekem, de jó lenne, ha ez visszafelé is igaz lenne.

*Misima Jukió: Az égő ház, Forte Társulat / Fotó: Deim Balázs*

Mi az, ami most a leginkább inspirál?

A tánc, a táncelőadás, maga a mozgás. Egy előadásban én is találkoztam a mozgással, amit a Forte Társulattal csináltunk nemrég (Az égő ház – a szerk.). Ott jött elő a kíváncsiság, hogy kinek a teste mit árul el, vagy belőlem milyen energiák jönnek elő, amikor aktivizálom a testem. Illetve sok olyan filmet nézek, ami inspirál. Például Az utolsó párbaj, ami egy hollywoodi művészfilm. Többek között a #metoo kérdést, vagy a férfiak és nők közti alapvető különbségeket vizsgálja.

Néztem egy megrázó sorozatot is a Netflixen, A szobalányt, ami a testi-lelki abúzusról szól, csodálatos színészi alakítások vannak benne. Ami még fontos, hogy átalakult a kapcsolatrendszerem, megváltozott, hogy kit engedek közel magamhoz. Amióta tart a járvány, sok emberen látom, hogy mindenki kezd odafigyelni, mi van körülötte. Nekem is átalakította az emberi kapcsolataimat. Jó emberek vesznek most körül, akik inspirálnak, tanítanak és segítenek abban, hogy fejlődjek.

Azt is mondhatjuk, hogy az idei és a tavalyi év is olyan, mint egy felébredés. Aki megérett a változásra, magasabb szintre jut, másképp tekint a körülötte lévő világra, aki viszont nem, egyre keményebb pofonokat kap. Ez talán picit elvont megközelítés, de szerintem nagyon látványos ez a változás.

Én is abszolút elvontan gondolkodom, például évek óta képzem magam autodidakta módon asztrológia terén, rengeteget olvasok angol forrásokat is. Érdekelnek az elvont dolgok, amiket a mitológiával vagy az istenségekkel tudok kapcsolatba hozni, és figyelem, hogy hol találom meg ezeket magam körül. Minden szimbolikus megközelítés izgat.

Azt tudom, hogy nagy szerelmese vagy Tarkovszkijnak. Engem most mégis inkább az érdekel, hogy írók közül ki az, akiről ugyanezt elmondhatod?

Pilinszky János a kedvencem. Az utóbbi időszakban hatott rám Bari Károly, illetve John Ashbery brit költő, akinek formai és tartalmi szempontból is egyedülálló versei vannak. Csáth Gézát is nagyon szeretem. Most próbálok ismerkedni a modern amerikai irodalommal, épp a A Franny és Zooey-t olvasom J. D. Salingertől.

Van olyan kulturális esemény vagy akár könyv, előadás, ami a közelmúltban nagy hatással volt rád?

Az Art Market Budapest. Érdekes, hogy merre halad a képzőművészet. Voltak nagyon szép és mély alkotások. Illetve ajánlom a You című sorozatot a Netflixen, vagy a Forte Társulat A te országod című csodálatos előadását.

Rekviem egy álomért, jegyek, bővebb információ: itt.

Az égő ház, jegyek, bővebb információ: itt.

(Borítókép: Bodogán Sándor)