A magány, ami összeköt – Valami madarak

Nagyon jólesett Hevér Dániel első nagyjátékfilmje, mert a választott témával keveset találkozom a filmvásznon (színpadon meg még annyit se). A Valami madarak amolyan keserédes szociofotó, pillanatkép az idős korral járó fájdalmas magányról és kiszolgáltatottságról. Mindezt egy magának való öregember (Szacsvay László) és egy nehézsorsú tinédzser (Kizlinger Lilla) barátságán keresztül mutatják meg az alkotók.

*Szacsvay László és Kizlinger Lilla / Forrás: port.hu*

Ha valakinek beugrik az Életrevalók című film, biztosíthatom: Hevér filmje nagyon is eredeti alkotás, ami egy teljesen más aspektusból bizonyítja be, hogy ha barátságról van szó, a kor nem számít. Béla (Szacsvay) egyedül lakik, se kutyája, se macskája. A szerény bevásárlólista és a szinte teljesen üres hűtő láttán egyértelműen a pénz se veti fel. Esténként a tv előtt alszik el, a lakásában szinte harapni lehet a semmit. Miután megcsúszik és beveri a fejét, az egyébként Berlinben élő fia (Valcz Péter) kórházba viszi.

Onnan pedig egyenesen egy idősek otthonába. Hiába ígéri meg, hogy ez nem végleges, Béla aligha jut már haza az ürességtől kongó otthonába. Szacsvay László a lehető legjobb választás volt Béla szerepére. Évtizedek óta a magyar filmvilág meghatározó alakja, mégis tud újat mutatni. Bélájában valószínűleg minden néző felismeri a szüleit, nagyszüleit vagy valamelyik idős hozzátartozóját. Ahogy pergett a film, végéig az járt a fejemben – a szó lehető legjobb értelmében –, hogy ezek annyira mi vagyunk.

Ha magam elé képzelek egy átlagos idősotthont, többnyire a megfáradt szociális munkások, ápolók, és a még náluk is nyomottabb idős emberek képe jelenik meg a fejemben. Ez a kép Hevér filmjében nem feltétlenül ilyen forméban köszönt vissza, viszont a kétágyas, természetesen egymástól alig egy méterre elhelyezett ágyak, és az ehetetlen kaja kárpótolt, hogy a film ne lépjen át bizonyos határvonalakat. A történet, akkor válik izgalmassá, amikor megismerjük Zoét (Kizlinger), az idősek otthonában közmunkát végző tinit, akiben Béla igaz barátra lel.

Nyilván felmerül a kérdés, hogy egy 17 éves lány miért nem korabeliekkel barátkozik, de megismerve a finoman szólva szétcsúszott anyját (Réti Adrienn), erre a kérdésre meg is kapjuk a választ. Az eleinte a zenébe menekülő, éjszaka órákon át buszozó, kissé fiús Zoéról először azt hihetnénk, hogy egy teljesen lezüllőt tizenéves, aki csak magával törődik. Hamar kiderül, hogy csak végtelenül magányos, aki hiába próbál kapcsolódni az érzelmileg teljesen éretlen anyjához.

Kizlinger Lilla neve lassan minden magyar filmben feltűnik, nem véletlenül. Amikor először megláttam a képernyőn, kellett egy kis idő, mire megszoktam a beszédstílusát, a kissé mindig álmosnak tűnő hangját. De kevés annyira őszinte játékot látok a színpadon vagy filmben, mint amennyire az övé, és ez most sem volt másképp. Zoé szerepében egy lázongó, de nagyon is szerethető lányt ismerünk meg, aki emberére lel Bélában.

Hevér csupa olyan jelenettel pakolta tele a filmet, amire jó visszaemlékezni, árad belőlük az ember szüntelen vágya a szeretet és a kapcsolódás iránt. Szerencsére a Valami madarak nem csúszik át az amerikai stílusú „minden jó, ha a vége jó” szirupos maszlagba, helyette őszinte képet fest az öregkor lelki és fizikai nehézségeiről. Amit, ha sikerül elfogadni, akár még valami jó is kisülhet belőle.

Valami madarak előzetes