Nem félünk a bohóctól

Két teljes évig kellett várni, hogy a világ legrémisztőbb bohóca újra visszatérjen a képernyőre. Az Az 2 picivel rosszabb értékelést kapott, mint elődje - legalábbis az IMDB szerint -, ettől függetlenül ugyanolyan élvezetes, és meglátásom szerint hátborzongatóbb is, mint az első rész.

Nem véletlenül a horror az egyik legnépszerűbb filmes műfaj, ki ne szeretné az adrenalinlöketet, miközben a mellette ülőt bökdösi, hogy mi történik a képernyőn? Stephen King, a horror és thriller történetek koronázatlan királya 1986-ban jelentette meg az Az című vaskos regényt, melynek népszerűsége a mai napig töretlen. 1990-ben vitték filmre először, az akkori filmes technikákkal, ami a mai szemnek talán kevésbé tűnik ijesztőnek. Majdnem 30 évvel később az első változat után, a történetet két részben mutatták be. Andy Muschietti rendező szétszedte a szereplők gyerek- és felnőttkorát.

Az elátkozott város

Derry, ahol a történet játszódik, kitalált helyszín, és ha létezne is, valószínűleg nem lenne túl népszerű az ingatlanosok körében. Ide tér vissza Bill (Jaeden Martell/James McAvoy), Richie (Finn Wolfhard/Bill Hader), Ben (Jeremy Ray Taylor/Jay Ryan), Beverly (Sophia Lillis/Jessica Chastain), Eddie (Jack Dylan Grazer/James Ransone) és Mike (Chosen Jacobs/Isaiah Mustafa) 27 év után. Egy valaki kimaradt a Vesztesek klubjából, de nem lövöm le a poént. Bár, aki olvasta a regényt, tudja, hogy mi történik Stanley-vel (Wyatt Oleff/Andy Bean).

Derrybe visszatérve, a szereplők elkezdenek emlékezni a szörnyűségekre, felelevenedik a múlt, és szép lassan helyükre kerülnek a hiányzó darabok. Lehetne vitatkozni, hogy a film majdnem három órás, ami a megszokott, standard 1,5 óránál jóval több, de Muschietti annyira szépen adagolja a történéseket, hogy észre sem lehet venni a hosszúságot. Főleg, hogy folyamatos az ijesztő és humoros részek váltakozása, ami nagyon jó ritmust ad a filmnek. Az első részhez hasonlóan az Az 2-ben is Richie kapja a legvicesebb mondatokat, de Eddie is a humoros vonalat erősíti.

Rossz emlékek

Stephen King két történetének célja több a puszta ijesztegetésnél. Lényegében a félelem érzésének borzalmas lelki következményeire hívja fel a figyelmet, mint napjainkban bármelyik lélekguru, csak közben "kicsit" ránk hozza a frászt. Mindegyik szereplő valamilyen lelki terhet cipel a családi problémák miatt - valószínűleg egyikük anyja vagy apja sem olvasta Vekerdy köteteit -, ettől a szorongástól pedig teljesen elveszettnek érzik magukat. Nem véletlenül adták maguknak a "Vesztesek" csapatnevet.

Bár a rossz emlékeket elfelejtik felnőttkorukra, hiszen elhagyják Derry városát, de 27 év elteltével kénytelenek visszaemlékezni a történésekre. Szerencsére King tudta, hogy a kezeletlen gyermekkori traumák felnőttként tovább fokozódnak. A film ezt szépen össze is foglalja az első negyed órában. A történet, amennyire lubickol a sci-fi elemekben, a szereplők annyira tűnnek valósághűnek, hiszen King tisztában volt vele, hogy akinek a gyerekkora pokol, annak felnőttként sem lesz egyszerű boldogulnia. Egészen addig, amíg szemben nem néz a félelmeivel.

Akkor most mi az igazság?

Ahogy haladunk a történetben, és már mindegyik szereplő megkereste a múltjának azt a darabját, amelytől szeretne végre megszabadulni, idegileg mi is picit kikészülünk. Ugyanis a készítők nem fukarkodtak a ijesztegetéssel, sőt, mintha 3 percenként rendre betettek volna valamilyen jump scare-t. Ezzel pedig sikerült elérni, amit nagyjából a könyv olvasása közben is érez az olvasó: lelkileg a szereplőkkel halad, vagyis már szeretné, hogy a bohóc végre kimúljon és nyugalom legyen.

Sajnos King nem adta könnyen a Penny Wise-t a szereplőknek, az utolsó összecsapásban még akadt egy csavar. Sőt, kettő. Nem hiába mondják King-re, hogy a horror mestere, hiszen puszta ijesztegetsénél tényleg megfacsarja az embert, másképp nincs értelme a műfajnak. Ebben mondjuk van igazság. Szerencsére Beverly és Ben szerelmi vonala enyhít az egyébként véres és kegyetlen jeleneteken. Nem lövöm le, hogy összejönnek-e vagy sem, mindenkinek érdemes legalább egyszer megnéznie a filmet.