„Akivel találkoznunk kell, azzal úgyis fogunk” – interjú Mészöly Anna színésznővel

Már javában zajlik a 10. Friss Hús Fesztivál, számtalan kihagyhatatlan rövidfilmmel. Közéjük tartozik Olasz Renátó Ártatlan szemmel című kisfilmje is. Mészöly Annával, a film egyik főszereplőjével egy budai kávézóban beszélgettünk a filmről és a szerepéről. De még sok más témát is „levettünk a polcról”. Így kerültek elő az első megérzések, az Együtt kezdtük vagy a fiatal színészek lehetőségei, de arról is mesélt, milyennek látja korunk emberi kapcsolatait.

2018-ban vetted át a diplomádat. Azóta van olyan markáns változás, amit észrevettél magadon az akkori énedhez képest?

Sokkal közelebb vagyok önmagamhoz, jobban látom, ismerem és elfogadom magamat, mint korábban, például az egyetemen. Szakmailag pedig rengeteg tapasztalatot szereztem. A Miskolci Nemzeti Színházban játszom, több műfajban, darabban, helyzetben kipróbálhattam magam. A színház vezetése azt az utat választotta, hogy már az elején bedobnak bennünket a mélyvízbe, leterhelnek, ahol meg kell küzdened mindenfélével, és ez a helyzet tényleg nagyon termékeny tud lenni.

Pár éve azt nyilatkoztad, hogy fontos, hogy legyenek példaképeink. Jelenleg ki az, akiről ezt el tudod mondani?

Ebben is sokat változtam. Jelenleg inkább helyzetek, döntések vannak, amikkel egyetértek vagy példaértékűnek tartok. Esetleg magamban keresem ezekkel a párhuzamokat. Korábban jobban tudtam azt, hogy mit nem szeretnék követni, hogy mi a rossz példa, mostanra pedig már a magam értékrendjét, rendszerét alakítom, abban keresem és tudom, hogy mi a fontos számomra.

*Hermelin, Miskolci Nemzeti Színház / Fotó: Éder Vera*

Az idei Friss Hús Fesztivál programjában Olasz Renátó Ártatlan szemmel című rövidfilmje is vetítésre kerül, amiben Te is szerepet kaptál. Mesélj picit a történetről, a szerepedről!

Két párkapcsolati drámán keresztül veti fel például az elköteleződés, a felelősségvállalás, a gyerekkérdés, a magány gondolatát. Önmagunkról, egymásról, a kapcsolódásainkról szól. Én is sokat gondolkodom ezeken mostanában, hogy meddig és milyen formában valósak a kapcsolataink. Talán a legfontosabb, hogy meglegyen benne a szabadság, a rugalmasság, a bizalom, hogy két egészként a plusz dolgokat adjuk egymásnak. Iza, akit a filmben játszom egy boldogtalan nő, akit megcsal a párja (Orbán Levente). Egy gyerekük van, nehéz körülmények között élnek, és már nem a szerelem tartja őket össze. Éreztem már magam hasonlóan beragadva egy helyzetben, és Iza szenvedélyességével, élet szeretetével is tudtam azonosulni.

Olasz Renátóval nem ez volt az első közös munkátok.

Az egyetemen ismerkedtünk meg és hamar barátok lettünk. Több olyan előadást is rendezett, amiben benne voltam, és most, hogy filmrendezőnek tanul, szintén nem először forgattunk együtt. Sokat beszélgettünk arról, hogy kit mi érdekel, és ezt alapul véve improvizáltunk, így született meg a történet, a kisfilm. Szeretem, hogy jóféle kritikával élünk, ha valami nem tetszett a munka folyamán, bátran szóvá tettük.

*Ártatlan szemmel, rendező: Olasz Renátó / Fotó: Varsics Péter*

A film szinopszisából, és ahogy említetted is, kiderül, hogy olyan komoly témák kerülnek elő, mint a felelősségtudat, a bizalom vagy a gyerekvállalás. Te hogyan vélekedsz ezekről a kérdésekről?

Ezek olyan dolgok, amik szerintem szinte mindannyiunkat foglalkoztatnak, hogy hogyan kapcsolódjunk egymáshoz, kinek mi a boldogság. Manapság úgy érzékelem, meglazult az értéke a találkozásoknak, minden eldobható, lecserélhető, könnyen múlékony. Gyakran türelmetlenek és bizalmatlanok vagyunk, és általánosságban talán kevésbé küzdenek meg az emberek a kapcsolataikért, az értékeikért.

Én szeretek hosszan küzdeni valakiért vagy valamiért, barátságokért, az ügyeimért. Elmegyek a végéig, ahol már tényleg be kell látnom, hogy le kell zárni, hogy valóban vége. A felelősségvállalás szinte mindig, minden szinten, a munkámban, a kapcsolataimban jelen van az életemben. Kezdek egészen leszokni a halogatásról és nem szeretem az elkenéseket, inkább beleállok, elé megyek a dolgoknak. Gyereket is szeretnék majd, egyet biztosan.

Ha már kapcsolatokról beszélünk: amikor visszagondolok az első megérzésemre valakivel kapcsolatban, sokszor azt kívánom, bár ne lett volna első megérzés, amit persze nem lehet kiküszöbölni. Neked volt már olyan, hogy ez alapján tudtad, nem kellett volna belemenned, aztán valamiért mégis?

Persze. Valamikor az elején van egy fura megérzésed, de mégis félreteszed, jóval később pedig kiderül, hogy az igaz volt, sőt jelen volt, de valami máson volt a figyelmed, ami elhomályosította mindezt. Vagy épp ellenkezőleg. Negatív véleménnyel vagy valakiről, közben az nem is az illetőről szól, hanem saját magadról. Neked van dolgod valamivel. Lehet, hogy legjobb barátok lesztek, hisz kiderül, nem is olyan rossz ember, és érdemes volt félelem nélkül inkább esélyt adni, nyitni a másik felé. Mi döntünk, hogy merre megyünk, de akivel találkoznunk kell, azzal úgyis fogunk.

Ha tágabb perspektívából nézzük a filmeket, kinek a stílusa áll hozzád a legközelebb?

Azokat a filmeket szeretem, amik az adott pillanatomban valami új, váratlan hatással vannak rám, vagy valami nagyon mélyen ismerőssel szembesülök, ami bátor és személyes, ami megérint. Ilyen volt például Paul Thomas Anderson Magnóliák című filmje, legutóbb pedig az Anette, Marion Cottillard és Adam Driver főszereplésével.

Mindig színjátszással szerettél volna foglalkozni?

Ösztönösen jött, hogy ezt szeretném csinálni, behúzott. Vonzó, hogy egészen más alakokat ismerhetek és mutathatok meg, mint amilyen én vagyok, mindezt rejtőzködés nélkül, inkább kíváncsiságból. De persze valamilyen mértékben én is mindig benne vagyok.

Mi kell ahhoz, hogy szakmailag egyensúlyban érezd magad?

Inspiráló feladatok, kihívások, elismerés. Most jó helyen vagyok Miskolcon, de azért van bennem kíváncsiság további újdonságok felé is. Bizonyos idő után kellenek az új helyzetek, impulzusok.

Nemrég jelent meg az Együtt kezdtük (bemutató: augusztus 4.) előzetese, amiben az egyik főszereplőt alakítod. Erről szabad kérdezni?

Persze. Kilenc fiatalról szól, akik egy gimnáziumba jártak, és tíz év után az én karakterem esküvőjén találkoznak újra. A film nagyrészt arról szól, hogy ki mennyit változott vagy sem az eltelt idő alatt. Julit alakítom, aki mindent megtesz azért, hogy párjával jól sikerüljön az esküvőjük, akit még a gimnáziumban ismert meg. A film a dramedy műfaját képviseli, drámai és humoros helyzetekkel, alakokkal találkozhatunk egyszerre. A kedvenc részem talán az volt, amikor kiderül Juli problémája, amit nem tud tovább titkolni.

Mennyi lehetősége van ma egy fiatal magyar színésznek filmekben szerepelnie?

A szerencse és az ismertség mellett tisztában kell lenni azzal is, hogy nagyon szubjektív, hogy mit jelentesz a rendező számára, és hogy passzolsz-e az általa, általuk elképzelt világba, még akkor is, ha úgy érzed mindent megtettél, mert tényleg mindent meg is tettél. Akad lehetőségem, de örömmel forgatnék többet, mert szeretem és érdekel, és én még azon szerencsések közé tartozom, aki szerepelhetett nagyjátékfilmben. Türelemre és elfogadásra bíztatom magam.

Itthon szinte egységesen azt látom, hogy a fiatal színészek nincsenek úgy jelen a közösségi oldalakon, mint például Amerikában. Az a néhány színész, akik pedig követik ezt a trendet, nem feltétlenül szerepelnek többet a képernyőn. Bár tudom, hogy ezen kívül rengeteg mindenen múlik, hogy valaki bekerüljön abba a körbe, ahol több ilyen lehetőséget kap. Mégis, mintha ez teljesen független lenne attól, hogy valaki mennyire menedzseli jól magát ezeken a platformokon.

Azt gondolom, hogy nem ezen múlik. Inkább a tehetségen és a munkán. Rendben van és nem probléma, ha valaki vastagon jelen van a közösségi médiában, ez mindenkinek a szabad döntése. A probléma szerintem inkább azzal lehet, ha valaki erre rászűkül, és szinte csak onnan tájékozódik, vagy abból, amit már látott és ismert, ami egyszer már bevált, ezáltal pedig figyelmen kívül hagy olyanokat, akiket vagy amit egy pincében láthatna ragyogni. Láttatni kell magunkat, de érdemes körültekinteni is. Az alapvető nehézség mégis az, hogy a művészetre kevés figyelem, megbecsülés jut manapság, ahogy például az oktatásra is. Úgy tűnik, mintha tudatosan le lenne faragva egy-egy terület, és érdemes lenne a címkézés, egyszerűsítés fals biztonságába burkolózni. Pedig az élet nem ilyen.

Olasz Renátó Ártatlan szemmel című filmjére itt, a Friss Hús Fesztivál további programjaira pedig itt tudtok jegyet váltani.

(Borítókép: Bede Kincső)