A védőhálón túl – Pelsőczy Réka: Vadászat

Egy kisvárosi közösségben nincsenek titkok, mindenki tudja, ki hol van, mikor mit csinál. Ha pedig valaki rosszat tesz, a közösség tagjai nem engedik el olyan könnyen a vádat, onnantól kezdve már nehéz visszailleszkedni. Talán nem is nagyon lehet. A Vadászatban Thomas Vinterberg dán rendező a kirekesztés témakörét járja körül, amiben egy elég súlyos bűntettel , kiskorúak zaklatásával vádolják meg a főszereplő Lucast. Színpadra David Farr író, rendező alkalmazta, melyet most Magyarországon Pelsőczy Réka rendezésében láthat a magyar közönség a Budaörsi Latinovits Színházban.

A közösség megtartó ereje

*Chován Gábor és Nagy Enikő / Fotó: Borovi Dániel*

A jelenlegi helyzetben talán még jobban kidomborodik, hogy mekkora megtartó ereje van a közösségnek. Szinte sose várok a kritikával 2-3 napnál többet, mert egyre csak halványul a látottak varázsa. A mostani időszakban azonban nehéz bármit is úgy megírni, hogy ne tomboljon a fejemben a külvilág zaja. Nem terveztem, hogy megemlítem a jelenlegi háborús helyzetet, de valahogy hamisnak érezném ezt az írást, ha kihagynám. Már csak azért is, mert hiába játszódik Thomas Vinterberg története egy szabad országban, kis közösségben, a mikroszinten zajló igazságtalanság és kirekesztés most nagyon is párhuzamba állítható az elmúlt napok, hetek, (évek?) történéseivel.

Vihar előtti csend

*Böröndi Bence, Chován Gábor, Takács Zalán és Fröhlich Kristóf / Fotó: Borovi Dániel*

Vinterberg karakterei egy dán faluban élnek, távol a nyüzsgő nagyvárostól, ingerszegény környezetben. A férfiak fő kikapcsolódása a vadászat, a nők dolgoznak, gyereket nevelnek. Ebben a pici faluban él Lucas (Chován Gábor), aki óvóbácsiként dolgozik a helyi óvodában. Az igazgatóval, Hilde-vel (Spolarics Andrea) már a nyitójelenetben egyértelművé vált, hogy kapcsolatuk inkább baráti, semmint merev munkaviszony. Chován Gábor kiválóan lavírozott a gondoskodó óvóbácsi és a vadászat után sört vedelő macsó szerepek között. Spolarics Andrea színpadi jelenléte egyrészt kellemes nosztalgiával töltött el – még a Bárkás években majdnem minden héten láttam őt színpadon –, másrészt minden gyereknek ilyen pedagógust kívánok. Kellemes hangját még sokáig hallgattam volna. A színpad közepén elhelyezett sárga, minden oldalról nyitott házalakú emelvényen két gyerek ugrándozott, akiket mintha elfelejtettek volna a szüleik.

Miután Clara és ovis társa (Moharos Zalán) tiltott dolgot láttak a kisfiú mobiltelefonján, hirtelen beesett a fiú édesapja, Gunner (Takács Zalán), hogy végre hazavigye fiát. Nem tudom, hogy a Clarát alakító Nagy Enikőnek mennyi tapasztalat van a háta mögött, de talán mindegy is, jelenlétéből valamilyen természetes nyugalom áradt, ami valószínűleg óriási segítséget adott felnőtt színésztársainak is, és amit sok színész hosszú évek kitartó gyakorlása után is nehezen ér el. Takács Zalánnak jutott az a hálás szerep, aki laza, jópofa dumájával oldja a feszültséget egy drámai történetben. Takács láthatóan otthonosan mozgott a szerepkörben, szép alakítás. Már csak Clara és Lucas maradtak. A vihar előtti csend hangulata lepte el a színpadot, majd megérkezett Mikala (Páder Petra), Clara édesanyja, nem sokkal később pedig édesapja, Theo (Böröndi Bence), egyben Lucas legjobb barátja, kissé már ittasan. Páder és Böröndi jól összeszokott páros, játékukon most is érződött az a dinamika, amit sokszor tapasztalni azoknál a színészeknél, akik régóta játszanak együtt. Öröm volt nézni a játékukat.

Hajtóvadászat

A vadászegylet, amelyből nem hiányozhatnak a szexuális témájú viccek, fontos szerepet töltenek be a közösség férfi tagjainak életében. A nagyvárosi munka utáni sörözgetéssel ellentétben a közös vadászat, a beavatás a szoros összetartozást segíti. Ezért olyan drámai az a kiszakadás, amelyen Lucas keresztülmegy miután meggyanúsítják. A néző megfigyelőként – hiszen tudjuk, mi az igazság – kevésbé éli meg azokat a szélsőségeket, amikor maga is azt keresi, hogy kinek higgyen. Láthatjuk, hová fajulhat egy téves információ, mennyi szerepe van az előítéletnek, amikor döntünk valaki sorsa felett. Milyen szétszakadáshoz vezet, amikor a legjobb barátunkról elindul egy pletyka, amit magunk sem szeretnénk elhinni, de a saját gyerekünk iránti szeretet erősebb. Nemcsak a közösségen belüli dinamikák változnak meg, hanem az egyénben is elindul az az ősi, elemi ösztön, ami a túlélésért felel: ha valaki veszélyt jelent, attól meg kell szabadulni.

*Kerekes Marci és Chován Gábor / Fotó: Borovi Dániel*

A közösség erőszakos, agresszív megnyilvánulásai mellett Bercsényi Péter és Wagner-Puskás Péter zenei vezetőknek köszönhetően a kemény, férfias zenei betétek is segítettek ráhangolódni a hajtóvadászat egyre fokozódó, fojtogató légkörére. Az emelvényt a színészek mozgatták, és miközben változtak a helyszínek, mi, nézők is nyertünk egy szusszanásnyi időt, hogy feldolgozzuk a látottakat. Ahogy haladtunk előre a történetben, az előtte csak szóban elhangzott Marcus (Kerekes Marci), Lucas fia végre fizikailag is megjelent a színen, hogy a karácsonyt apjával töltse, egyben biztosítsa arról, hogy mellette áll. Kerekes Marci nem volt ismertelen számomra. Játékában van valami különös vibrálás, aminek köszönhetően nem lehet nem odafigyelni rá. Az a típusú színész, aki, ha mellékszerepet is játszik, az ember megjegyzi a nevét.

Minden a régi?

*Ilyés Róbert, Kerekes Marci és Takács Zalán / Fotó: Borovi Dániel*

Filmet színpadra adaptálni nem egyszerű vállalkozás, még akkor sem, ha David Farr ezt már megtette, tehát adott volt a kiindulópont. Pelsőczy Réka olyan színészekkel keltette életre Vinterberg gondolatébresztő történetét, akiknek sikerült magukévá tenni szerepeik legemberibb karakterjegyeit. Ettől vált hihetővé az ő sérülékenyégük, ennek hiányában csupán egy üres másolat maradt volna a színdarab. Az események gyors váltakozása után hirtelen újra kivilágosodott a színpad, Marcus is átesett a vadászegylet beavatásán, a közösségbe pedig visszaköltözött az életöröm, végre kiderült Lucas ártatlansága. A néző már épp megkönnyebbült volna, amikor lövés dördült. A színpad újra elsötétült. A Vadászat az emberi kapcsolatok, a közösség működésének legelemibb kérdését veti fel: meg tudunk-e bocsátani valakinek, akit korábban megbélyegeztünk, megvádoltunk, akiről azt feltételezzük, hogy bűnös valamiért? Ez a történet lényegében arra mutat rá, hogy ha nem nézünk a dolgok mögé, az akár emberéletekbe is kerülhet, ahogyan napjainkban is számos példát látunk erre.

Alkotók

Lucas - Chován Gábor
Hilde - Spolarics Andrea
Gunner - Takács Zalán m.v.
Mikala - Páder Petra
Theo - Böröndi Bence
Per - Mertz Tibor
Pap - Ilyés Róbert
Marcus - Kerekes Marci m.v.
Rune - Fröhlich Kristóf
Anders - Bregyán Péter

Clara – Nagy Nóra Zsófia / Nagy Enikő m.v.

Peter – Mester Máté / Moharos Zalán m.v.

Lotte -Debreceni Luca

Ulla - Szitás Bernadett

fordító: Pelsőczy Réka
dramaturg: Németh Nikolett, Vörös Róbert
díszlettervező: Kálmán Eszter
jelmeztervező: Keszei Bori
világítás: Kehi Richárd
zenei vezető: Bercsényi Péter
a rendező munkatársa: Szekeres Vanda
súgó: Szitás Bernadett

Jegyek, bővebb információ: Budaörsi Latinovits Színház

(Borítókép: Borovi Dániel)