Bekúszik a bőröd alá – Exit Generáció: Madártávlat

„A magányosság nem úgy jön létre, hogy senki nincs körülöttünk, hanem sokkal inkább azáltal, hogy senkivel nem lehet megbeszélni olyan dolgokat, amelyeket fontosnak érzünk, vagy hogy az ember érvényesnek tekint olyan gondolatokat, amelyeket a többiek valószínűtlennek tartanak.”

(Carl Gustav Jung)

Bár előbb is megnézhettem volna, valamiért csak most jutott el hozzám Hárs Anna író és Farkas Ádám rendező Madártávlat című darabja. És milyen jókor! A választások másnapján megráztam magamat és megengedtem az agyamnak, hogy kikapcsolja a „hétköznapi gondok és bajok” című műsort. Ennek köszönhetően pillanthattam be a tizenhét éves Léna (Nagy Katica) és az őt egyedül nevelő édesanyja, Eszter (Kerekes Éva) történetébe.

Az otthon „melege”

*Kerekes Éva és Nagy Katica / Fotó: Éder Vera*

A családon belüli erőszak egy igen gyakori témájáról, a mérgező szülő és az abból egyenesen következő bizonytalan és problémás tinédzserkori évekről nem feltételezi az ember, hogy könnyed kikapcsolódást ígér. Ezzel szemben, a Madártávlat a humor eszközeivel élve úgy állítja reflektorfénybe korunk egyik legégetőbb problémáját, hogy egy Lénához hasonló korú fiatal is könnyen a magáévá tegye a történéseket és rálásson az összefüggésekre. Bár a háttérben komoly traumák sorát fedezhetjük fel, a kiváló dramaturgiának köszönhetően mégsem hatott nyomasztóan vagy fulladt érdektelenségbe ezeknek az emberi karaktereknek a története.

*Kerekes Éva és Terhes Sándor / Fotó: Éder Vera*

Zöld Gergely látványtervező kevés bútordarabbal rendezte be a Hatszín Teátrum színpadát. A steril hatás csak ráerősített arra az érzelemmentes kapcsolatra, ami Léna első tizenhét évét jellemez(het)te, és amit a néző az első öt perc után már sejtett Léna anyja, a fiatalságát kergető Eszter semmiből előtörő ordibálását követően. Ez az a család, ahol nem lehet büntetlenül kimondani a valódi érzéseket, az őszinte figyelemnek pedig még csak a szikráját sem látni. Az elfojtás a legrosszabb helyen és időben tör elő Lénából, ugyanis az iskola nem feltétlenül látja a lázadások valódi okát.

Mérgező sémáink

*Martinkovics Máté és Nagy Katica / Fotó: Éder Vera*

Az idő előtt felnőni kényszerülő, szeretetre vágyó lány szerepébe Nagy Katica pont annyi érettséget és gyermeki ártatlanságot vitt, amennyit kellett. Kerekes Éva érzelmi szempontból szintén egy széles skálát járt be az első mozdulatától az utolsóig, talán mondanom sem kell, mennyire profin. A lelki szinten tinédzserkorban megrekedt, fiatalságát gyászoló nő köré falat vont a keserűség. Léna néha a falon kívülre kerül, ami talán a legfájdalmasabb egy gyerek számára, így kénytelen belekapaszkodni abba a nárcisztikus figyelembe, amit a laza, nagydumás Bazsótól kap (Márfi Márk).

*Márfi Márk és Nagy Katica / Fotó: Éder Vera*

Léna anyjához hasonlóan, olyan mondatok hagyják el a fiú száját, amelyek úgy kúsznak be az ember bőre alá, egyre több láthatatlan sebet ejtve, hogy szinte esélytelen végleg begyógyítani. Márfi Márk lazasága olyannyira hatásos volt, hogy automatikusan egy kényelmesebb ülőpózt vettem fel, ezt a kissé fellazult hangulatot pedig Martinkovics Máté játéka is tetézte. A kicsit túlbuzgó, színötös, csupaszív Oszi karaktere tökéletesen kiegészítette Bazsó bántó, valahol mégis vonzó szerepét. Martinkovics Mátét most láttam először játszani, és eddig kevés olyan színésszel találkoztam, akik úgy tudták eljátszani az osztály lúzerét, hogy valahogy elérték, a néző beléjük szeressen.

Szeretet nélkül

A darab békebírója az iskola igazgatója, Czibik (Terhes Sándor), aki felelős pedagógusként megpróbálja megakadályozni, hogy az új tanulóként érkező Léna problémás magatartásával ne rohanjon végleg a vesztébe. Bár kevés jelenetben láthatjuk, szerepe kulcsfontosságú Léna életében. Neki köszönhetően ismeri meg a lány Oszit, és azt, milyen, amikor valaki a maga valójában látja őt és nem a saját félelmein keresztül. A fiú kedvessége és őszinte figyelme valamennyire oldja Léna nyomasztó álmait, amelyekben megjelenik apja (Takátsy Péter) és az önhibáztatás, amiért ő az oka, hogy a férfi elhagyta az édesanyját.

A néhol kék, néhol piros fényben villódzó rémálmok tökéletesen láttatták, mi mehet végbe egy ennyire elmagányosodott fiatalban. Bár Takátsy Péter és Terhes Sándor is csak néhány jelenet erejéig jelentek meg a színen, szerepeikben mindketten kiváló alakítást nyújtottak, ami minden szereplőről elmondható. A nem túl hosszú játékidő alatt olyan sorsokat ismerhetett meg a néző, amelyekkel talán maga is azonosulni tudott. Az alkotók kiválóan leképezték azt a majdnem minden családban fellelhető problémát, ami igazán tűpontosan rámutat arra, hogy az ember szeretet nélkül mennyire elveszett és céltalan.