„Nagyon sok apró emlék, ami iszonyat fontos” – interjú Bukovszky Orsolya színészhallgatóval

Topofília, azaz helyszeretet. Így hívják, amikor bizonyos helyekhez érzelmileg kötődünk. Megkockáztatom – bár nem végeztem kutatást –, hogy ilyen mindenkinek van az életében. Amikor elsétálsz mellette és csak úgy özönlenek az emlékek. Vannak jól bejáratott helyek, ahova a beszélgetéseket szervezem, de az Ez az a hely… interjúsorozat két okból is rendhagyó. Egyrészt, most az interjúalany választ helyszínt, másrészt, nincsenek előre megírt kérdések.

Bukovszky Orsolyát sokan (köztük én is) Kárpáti György Mór Jövő nyár című filmjéből ismerhetik. Azóta forgatott külföldi sorozatban, játszott számos színházi darabban és nemsokára végez a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Elsőként őt kértem meg, mutassa meg azokat a helyeket a városban, amelyek különösen fontosak a számára.

Említetted már korábban, hogy Szentpéteren, Szlovákiában születtél. Nem volt furcsa, hogy egy ennyire pici helyről egy nagyvárosba költöztél?

Már gimiben is jártam fel Budapestre, mert Földessy Margitnál tanultam, majd egy évig Kaposváron. Szentpéter egy 2800 fős pici falu. Furcsa volt a nagyvárosi lét, de nem sokkolt, mint amit sok embertől hallok. Kialakult egy szűkebb közösség, amiben mozogtam és egyre tágult a tér. Illetve több szempontból fontos volt, hogy kiszakadjak az otthoni közegemből. Van bennem egy hatalmas kíváncsiság. Szükségem van arra, hogy minél többet lássak és azt magamba szívjam.

Sosem volt honvágyad?

Szerintem a szüleimben nagyobb hiány volt. Nekem is hiányoztak, de jót tett a viszonyunknak. Nem is nagyon volt időm arra, hogy hiányozzanak, mert csak azzal tudtam foglalkozni, ami a Színművészetin történt. Persze pár havonta éreztem, hogy hazamennék, de akkor haza is mentem. Ha van valami, amin szeretnék változtatni, miután kirepülök az egyetemről, akkor az az egyensúly. Bármennyire is azt gondolja az ember, hogy a színház vagy a filmkészítés áll az első helyen, ez nincs így. Elsősorban emberek vagyunk és élünk. Tök jó, ha művészként egy mániákus állapotba tudsz kerülni, én is gyakran érzem ezt a jófajta megszállottságot és ilyenkor megszűnik a külvilág. De ha nincs magánéleted, kapcsolataid, akkor teljesen felesleges az egész.

Bukovszky Orsolya és kutyusa / Fotó: Dezső Bálint

Meg ha nincs egyensúly, akkor hamar ki lehet égni.

Persze, és látok magam körül olyan példákat, hallok olyan mondatokat, amiket át kell gondolnom. Lehet, hogy a másik ember ennek a szakmának szenteli az életét, és azt mondja, ezt csak így lehet. De mi van, ha nekem így nem jó és másképp csinálom majd? Csak és kizárólag a színházzal kapcsolódni nem lehet, mert akkor sem a kapcsolatainkból, sem az életünkből nem meríthetünk. Akkor lehet igazán jó színházat csinálni szerintem, ha annak van valami célja és kötődése a nyers élethez és a valósághoz.

Jó, hogy behoztad az egyensúlyt, mert a fő témánk pont azok a biztos pontok, helyek, amikbe bele tudunk kapaszkodni, ha túl sok körülöttünk a bizonytalanság. És azért azokból most van egy pár, főként a kulturális szférában. Neked mi kell ahhoz, hogy valahol otthon érezd magad?

Ez egy jó kérdés! És nehéz is, mert ezt a témát sokáig elhanyagoltam. Nálam talán ott kezdődik, hogy jól vagyok. Tudok magammal foglalkozni úgy, ahogyan arra szükségem van. A biztonsággal és a szeretettel köthető össze. Tudom otthon érezni magam egyedül is, de olyan emberrel is, akivel biztonságban érzem magamat és szeretem. Ilyesmire gondoltál?

Nem gondoltam semmire. Nem biztos, hogy tudnék erre a kérdésre válaszolni, ezért teszem fel másnak. 😊 Egyébként az illatok jutottak eszembe elsőre. De ez a gondolatod nagyon tetszik, hogy minél inkább rendben vagy magaddal, annál kevesebb helyen érzed magad idegennek.

Igen, pontosan, ez tök jó, ahogyan megfogalmaztad. Addig nem tudom otthon érezni magam sehol, amíg nem vagyok magammal rendben. Miután eljöttem otthonról, kicsit olyan, mintha az már a családom otthona lenne. Hazamegyek, de nem vagyok otthon. Most már talán elérkeztem abba a korba, hogy meg kell találnom a saját otthonomat, ahol kialakítom a kis fészkem. Jelenleg az otthon a párommal és a kutyáinkkal a lakás, ahol élünk, pedig nemrég költöztem oda. És ebben az egészben van valami kellemesen komfortos, nem erőltetett. Ahol régebben laktam, albérletben, az egy átmeneti állapot volt. Soha nem mondtam azt, hogy az otthonom. Inkább otthonosabbá tettem.

Az interjú előtt mondtam, hogy válassz néhány helyet, ami neked valamiért meghatározó. Még mielőtt rátérünk, azt áruld el, hogy mi kell ahhoz, hogy egy hely fontossá váljon számodra és többször visszatérj oda?

Egy emlék, egy élmény. Amiket kiválasztottam, azok meghatározó emlékeket hordoznak. Gyakran visszagondolok rájuk.

Bukovszky Orsolya / Fotó: Vajda Dániel

Most az Apricot kávézóban ülünk. Mesélj!

Ide jártunk Emivel és Rékával (Pigler Emi és Gál Réka Ágota színésznők – a szerk.), amikor tele lett a fejünk az egyetemmel. Amolyan menekülési pont. Itt eresztettük ki a feszültséget. Nagyon jókat beszélgettünk, ezért meghatározó hely a városban.

Ha bárkivel a világon itt tölthetnél egy délutánt, kit hívnál el?

Először a dédim jutott eszembe, de őt nem ide hoznám el. Úgyhogy Léa Seydoux. Nagyon sokféle filmben szerepelt. Pár éve végignéztem az összeset. Rosszabbnál rosszabb filmekben is részt vett. Kíváncsi lennék, hogy milyen volt neki egy-egy ilyen munka. Lehet, hogy egy nagyon jó munkafolyamat volt, ki tudja. És valahol nem ez a lényeg? Hogy minél többet tanulj, tapasztalatot gyűjts és esélyt kapj kezdő színészként? Nekem a folyamat és a közös alkotás nagyon fontos. Kár, hogy a fiatal feltörekvő művészeket nem értékelik itthon, nem kapnak elég lehetőséget és teret, hogy be is tudják bizonyítani, mit tudnak. Jelenleg Farkas Marcival dolgozom együtt az új filmjén, felkért az egyik főszereplőnek, és már most nagyon izgalmasnak gondolom a projektet. Ahhoz, hogy felfedezzenek, kell tér és lehetőség. Itthon sok fiatal színházi- és filmes rendező el van lehetetlenítve. És így nehéz otthon érezned magad, biztonságban. Ha nem lehetsz önmagad és szabad.

Az egyetem nagy részén már túl vagy. Más érzés most itt lenni?

Bevallom, gyakran visszajárok. Akár egyedül is. Beülök egy borsótejes matcha kávéra, mert ez a kedvencem. Rossz vagyok a búcsúzkodásokban, ragaszkodó típus vagyok, és szerintem az egyetem után is vissza fogok járni erre a helyre. Még fel sem fogja az agyam, hogy nemsokára lehet, mást fog jelenteni.

Wesselényi utca sarka. Ott mi történt?

Sokáig a Wesselényiben laktam, alapvetően az egész utca meghatározó. Az egyetemi éveimet tartotta össze és tényleg nagyon sokat kaptam attól a lakástól, rengeteget tanultam ott magamról, a kapcsolataimról. Nagyon sok apró emlék, ami iszonyat fontos! És közel volt az egyetem, de egyértelművé vált, hogy nem tudok egy bulinegyedben élni. Nem tudom, hogy ki tud. Eleinte nem zavart, de miután lett kutyám, ez elkezdett megváltozni. Illetve azért is fontos, mert a kapcsolatomhoz köthető. A sarkon csókolt meg a szerelmem, és két éve is itt csókolt meg először.

“Az egyetemi éveimet tartotta össze” - Bukovszky Orsolya / Fotó: Karácsony Nikolett

A harmadik, amit írtál az az Alkotmány utca.

Igen, az egyetemfoglalás miatt ez mindenképpen egy nagyon fontos hely. Nem tudtam, hogy pontosan mi történik, csak azt éreztem, hogy bele akarok állni. És ami még ehhez köthető, és egy hihetetlen pillanat az életemben, hogy részt vettem egy külföldi sorozatban, és pont itt egy tüntetést vettünk fel, aminek én voltam az egyik vezéralakja. Akkor azt éreztem, hogy wow! És az egész munkafolyamat egy nagyon jó élményként maradt meg. Mindenki nagyon kedves és befogadó volt velem. Ilyet itthon is tapasztaltam, de egy otthoni közegben talán lazábban is mozog az ember.

Milyen érdekes, hogy egyazon helyen élted meg, hogy elvettek valamit, de kaptál is.

Ebbe eddig bele sem gondoltam, de amúgy igen. Ez egy szép gondolat.

Ha már egyetemfoglalás, a Színművészeti Egyetemet is említetted. Azért hihetetlen, mekkora energiája van egyes helyeknek, és a Vas utcára szerintem ez különösen igaz. A foglalás után évekig nem mentem oda, de pont A gömbfejűek és a csúcsfejűek „vitt vissza”. Azt hittem, letettem ennek a fájdalmát, de a büfében letakart bútorok láttán egyértelmű volt, hogy csak elnyomtam.

Szerintem ezeknek a helyeknek lelkük van. Amikor először eljátszottuk ezt a darabot, akkor utána belőlem is feltörtek az érzelmek. Amikor pedig legelőször bementem az Ódryra, a Puszták népe című színdarabot néztem meg. Az első mozdulat után, amikor lerántották a függönyöket, láttam a kávéfoltokat a falon. Az egyik hozzám köthető. Ezek nehéz, de meghatározó apró pillanatok. Pedig nem jártam oda sokat, de még így is felejthetetlen része az életemnek.

“Ő volt a várig vezető út egyik része” - Bukovszky Orsolya / Fotó: Karácsony Nikolett

Még írtál egy helyet: a várat, pontosabban egy odavezető kis utcát.

Első év második felében az egyetemen a Trip hajón dolgoztunk, és ott van egy kis sétány felfelé, ami a várhoz vezet. Amikor felfedeztem, akkoriban nagyon bizonytalan voltam, és ez egy olyan séta volt, ahol jobban magammal tudtam lenni. És ott történt az első castingunk Gyurival (Kárpáti György Mór filmrendező – a szerk.) is, mivel a covid alatt csak szabadtéren lehetett. Ő a mai napig egy nagyon meghatározó ember az életemben, rengeteget tanulhattam tőle. A vele való munka rántott össze. Ő volt a várig vezető út egyik része. És tudod, mi jutott még eszembe? Az Ódryn Zsótérnál (Zsótér Sándor színész, rendező – a szerk.) A gömbfejűek és a csúcsfejűek című darabban először éreztem úgy igazán otthonosan magam a színpadon. Nehéz erre visszagondolni így, hogy már el is vették tőlünk ezt a helyet. Nemrég, amikor arra sétáltam, megcsapott a gondolat, hogy Zsótér is a várig vezető út egyik része. Bár még nem tudom, mi a vár.

(Borítókép: Vajda Dániel)