„Most kinyílt a város, a világ” – interjú Jakab Balázs színművésszel

Topofília, azaz helyszeretet. Így hívják, amikor bizonyos helyekhez érzelmileg kötődünk. Megkockáztatom – bár nem végeztem kutatást –, hogy ilyen mindenkinek van az életében. Amikor elsétálsz mellette és csak úgy özönlenek az emlékek. Vannak jól bejáratott helyek, ahova a beszélgetéseket szervezem, de az Ez az a hely… interjúsorozat két okból is rendhagyó. Egyrészt, most az interjúalany választ helyszínt, másrészt, nincsenek előre megírt kérdések.

Amikor Jakab Balázs megírta a Jysk-Ikea-Obi hármast, már csak azon lepődtem meg jobban, hogy az ő első ember, aki a Jysk nevét helyesen ejti. Elég hamar kiderült, hogy miért, és végre megtaláltam azt a személyt, akire jószívvel ráhagyom a nem túl sokszor forgatott svéd nyelvkönyvemet. Jó helyen lesz. Vidéki csendről, városi zajról, no-go zónákról és még sok minden másról beszélgettünk.

Csobánkán nőttél fel, de most nagyon más környezetben élsz. Az a típus vagy, aki menekül a nagyvárosi zaj elől, vagy szereted, ha zajlik az élet, mindig van mit csinálni?

Csobánkáról azt mondják, hogy a Pilis gyöngyszeme. Amikor megérkezik az ember, az olyan, mintha kapna egy ölelést a természettől. Onnan jártam be Óbudára óvodába, iskolába. Egy természetközeli hely, nagyon tiszta a levegő. Az SzFE ehhez képest egy nagyon éles váltás volt. Most a belvárosban lakom, a nyolcadik kerületben. Ami kicsit olyan, mint az Éhezők viadalában a 12. kerület. Egyszerre van jelen az életemben, hogy szeretem a tempót, de igénylem a csendet is. Most a munka miatt nagyon szerencsés, hogy közel vagyok mindenhez.

Vannak emberek, akik bárhol otthon tudják érezni magukat. Neked fontos, hogy legyen egy biztos bázis az életedben?

Tavaly úgy alakult, hogy nagyon sokat kellett költöznöm és sok helyen aludtam. Megtapasztaltam, milyen „ezer helyen” lakni. Ennek is van egy bája, de most nagyon élem, hogy van egy saját kis helyem és tervezhetek hosszú távra. Az elmúlt években sok volt a bizonytalanság, a covid, az egyetemfoglalás, kollégiumi költözések. Most nagyon jó letelepedni valahol, beütni egy szöget a falba, mert ez már az én falam. Itt már meg tudok nyugodni. Örülök, hogy szülői presszióra lakásba fektettem. Azóta érzem azt, hogy van otthonom. Ez egy felszabadító érzés. Ezért írtam az Obi-Jysk-Ikea triót, mert most ezek a legüdítőbb dolgok a napjaimban, hogy szappantartót, képkeretet meg ilyen hülyeségeket vehetek. Átvitt értelemben pedig pláne fontos a biztos bázis, mint a Katona (Katona József Színház – a szerk.), ami nekem most egy fix munkahely és valahol egy biztos otthon is.

*Jakab Balázs / Fotó: Karácsony Nikolett*

Amikor megírtad ezeket a helyeket, azt hittem, lakberendezőnek készülsz.

Nem, most elkezdtem kialakítani a legénylakásomat és ez tényleg egy nagyon felszabadító érzés. Látom, hogy mi hiányzik még, és jó élmény elmenni ezekre a helyekre, kézbe venni, kiválasztani ide a tárgyakat. Persze, néha próbálok csak nézelődni, de nem nagyon tudok úgy kijönni, hogy ne vennék valami apróságot.

Szerintem nem is nagyon lehet. Írtad Óbudát is, amivel én pont a tavalyi évben kezdtem megbarátkozni, előtte nagyon idegen volt.

Óbudán lakik a nagymamám, akivel nagyon sok időt töltöttünk a testvéreimmel gyerekkoromban. Óbudára jártam óvodába és iskolába is. Ez egy budai kerület, és nagyon érdekes, hogy van egy lakótelepi része, de mégis egy jóléti, tiszta közeg. Ehhez képest a Színművészeti Egyetem, a belváros, ahol most lakom és dolgozom, egy óriási kontraszt. Ebből a szempontból érdekes számomra Óbuda és a nyolcadik kerület, tűz és víz.

Utóbbi talán Budapest egyik legmegosztóbb kerülete. Amikor egyszer a belvárosban laktam – bár nem pont a nyolcadik kerületben –, olyan bezártság érzetem volt.

Igen, és ezzel szemben érzem Buda tágasságát. Egyre szűkül az életterem, Csobánka után Óbuda, majd Pest, most pedig a Kálvária tér, ahol lakom. Szerintem valahol természetes, hogy az ember teljesen máshol telepszik le, mint amilyen közegből elindult.

Gondolom ez személyiségtől is függ, mert én például panelgyerek vagyok és a mai napig otthonérzetem van a panelekben. Nem érzem idegennek, valaki pedig kimondottan utálja őket.

Ha ragaszkodnék ahhoz, amiben felnőttem, akkor nem tudnék színészként dolgozni. El kellett engednem a tágas tereket, a csendet, és kicsiben kell jyskös, ikeás, obis cuccokkal megteremtenem a béke szigetét.

Szerintem egy mai fiatalnak háromszor annyi kompromisszumot kell kötnie, ha saját életteret szeretne kialakítani, mint anno a szüleinknek. Bár ők biztos nem ezt mondanák.

Talán emögött az lehet, hogy a mi generációnk nem mer annyit kockáztatni. A szüleim ide-oda költöztek, hitelt vettek fel. Amikor én kerültem ebbe a helyzetbe, sokkal óvatosabb és megfontoltabb voltam, de el kellett indulni valamerre. És nekem még voltak lehetőségeim. Nemrég olvastam arról, hogy a jólétben van kapunyitási pánik, a szegényebb közegekben, ahol szűkül a perspektívák száma, ami adódik, azt meg kell ragadni. Én szerencsés vagyok, hogy van előttem döntési lehetőség.

A nyolcadik kerületre térjünk még picit vissza, mert azt is kiemelted, de keveset beszéltünk róla. Nem érzed, hogy túl gyorsan változik?

Egy sokszínű világ, nyilván sok történet kötődik hozzá a múltból. Van egy meghatározó hangulata a környéknek, a Nyócker című rajzfilm is már húszéves. Nekem szimpatikus, amilyen irányba igyekszenek fejleszteni, hogy közösségi helyként is funkcionáljon. Legyenek terek, ahol az emberek összegyűlhetnek, és ne csak egy zord környékként aposztrofálják. Pedig karácsony előtt nekem is volt incidensem egy vadidegennel.

Emlékszel még, hogy mielőtt beköltöztél volna, mi volt a benyomásod erről a kerületről? Nálunk otthon mindig is ez volt a no-go zóna, főleg sötétedés után mondták mindig a szüleim, hogy ne mozogjak ott. Miközben az összes bulihely a nyolcadik kerületben van, hol mozogtunk volna?

Ugyanez. Még mielőtt beköltöztem volna Budapestre, nekem is no-go zóna volt, de először az SzFE kollégium elhelyezkedése okán, később az anyagi helyzetem nem engedte meg, hogy máshol vegyek lakást. Fejlődő kerület, de józannak kell lenni, mert történhetnek incidensek. Persze, bárhol történhet ilyen, de inkább ezen a környéken jellemző. Mennyi elfojtott indulat lehet az emberekben, hogy azt csak egy random vadidegenen tudják levezetni? Pedig gyönyörűek az épületek, csak a tekintetnek muszáj „talajszinten” maradni, mert bárki felbukkanhat előtted.

*Egészségedre! / Fotó: Karácsony Nikolett*

Utoljára hagytam a helyet, ahol épp ülünk, a Skål nevű bárt. Tudod mit jelent a neve?

Egészségedre vagy valami ilyesmi. Tavasszal nagyon betalált a svéd kultúra. Március 20-án életemben először elmentem pszichológushoz, nagyon jó élmény volt. Amikor utaztam hazafelé, egy tejszőke kisfiú ült velem szemben, magyarázott nekem valamit, de kifelé nézett. És utána megszólalt a villamos hangszórója, hogy „tisztelt utasaink, felhívjuk figyelmüket, hogy vigyázzanak, mert a nevetés ragadós!” És ettől pláne kapott egy extra löketet az egyébként is jó hangulatú nap. Százágra sütött a nap. Bemondták még, hogy aznap van a boldogság világnapja, amit nem is tudtam. Ráadásul aznap este volt egy találkozóm és elmentem parfümöt venni, hogy legyen egy saját illatom, mert évekig használtam ugyanazt a már megunt parfümöt. Bementem a 7scents nevű parfümériába, ahol nagyon különleges parfümöket árulnak. És akkor épp egy olyan életszakaszban voltam, hogy nagyon elnyomtam az érzéseimet. Ezért elhatároztam, hogy megpróbálok érzés alapján választani.

Az eladó kihozott három illatot és mindegyik nagyon tetszett. Ráböktem egyre és ez egy svéd parfüm volt. Itt még nem annyira érdekes a sztori. Ennek a svéd parfümnek az a neve, hogy Fantôme de Maules. Az alkotói írtak egy legendát a parfümhöz. Ez egy fura lényről szól, aki egy svájci erdőben úgy éli az életét, hogy békésen sétál az erdőben, heverészik, flóra meg fauna, de amikor azt érzi, hogy valaki meglátja, abban a pillanatban eltűnik, mintha soha ott se lett volna. És ezt sajátomnak éreztem, nagyon tudtam vele azonosulni. Felébresztette bennem a kötődésem a svéd kultúrához. Ennek hatására elkezdtem svédül tanulni, már korábban tudtam, hogy egyszer szeretnék egy Volvo-t, és anno gyerekkoromban rengeteg PewDiePie videót néztem, aki egy svéd youtuber, és persze ott az Ikea. Ezeknek az északi népeknek megvannak a technikáik, hogy hogyan kell „sötétben élni”. Ez fogott meg. Sokszor jövök ide vissza azóta is. Az egyetem után lezárult egy fejezet az életemben és a felsorolt helyek mind új életszakaszhoz kapcsolódnak. Szeretem azt, hogy szabadon mozoghatok. Megismertem rengeteg új helyet. Most kinyílt a város, a világ.

A sorozat első része: „Nagyon sok apró emlék, ami iszonyat fontos”

(Borítókép: Szokodi Bea)