„Látom, hogy a világ működik” – interjú Erdős Lili színésznővel

Topofília, azaz helyszeretet. Így hívják, amikor bizonyos helyekhez érzelmileg kötődünk. Megkockáztatom – bár nem végeztem kutatást –, hogy ilyen mindenkinek van az életében. Amikor elsétálsz mellette és csak úgy özönlenek az emlékek. Vannak jól bejáratott helyek, ahova a beszélgetéseket szervezem, de az Ez az a hely… interjúsorozat két okból is rendhagyó. Egyrészt, most az interjúalany választ helyszínt, másrészt, nincsenek előre megírt kérdések.

Azt hiszem, eljött az idő, hogy másképp tekintsek a II. János Pál pápa térre, amit még életemben nem mondtam ki annyiszor, mint az Erdős Lilivel folytatott beszélgetés alatt. Jó érzés ilyen módon rálátni Budapest szegleteire, teljesen más megvilágításba kerülnek egyes helyek. És abban nagyon egyetértek Lilivel, hogy a hajnal az egyik legjobb napszak.

Azt írtad: az elmúlt fél év legfontosabb helyei. Ennyire sok van vagy mindig változik?

Ki szerettem volna telíteni ezt a listát, mindenképpen találni négy helyet. Illetve meghatározni, hogy mi legyen a fókusz, miért ezek a helyek. Simán írhattam volna egyetemhez kapcsolódó helyeket vagy az eddigi lakhelyeimet. De a diplomaszerzés óta eltelt idő volt a legideálisabb szűkítés.

A II. János Pál pápa tér kivételével a felsorolt helyek nekem mind az az igazi elvonulós hely, ahol a városi ember is kicsit megélheti a zent. De kezdjük az elején: Normafa, pontosabban a János-hegyi kilátó.

Anyukámmal sokat jártunk ide, ő Budapesten él, hétvégi anyuka volt. Ő azóta is gyakran libegőzik. Én meg most fedeztem fel igazán, mert régóta hallom innen-onnan, hogy fontos megtanulnunk magunkkal lenni. Össze is szedtem magam, elmentem egyedül, tettem egy kört a libegővel, utána pedig fél órát álldogáltam a kilátó tetején. Akkor jöttem rá, hogy ez tényleg nagyon jó érzés. Emlékszem, vittem a fülhallgatómat, hogy majd zenét hallgatok. De egyszer csak azt vettem észre, hogy zavar a zene és kikapcsoltam. Jó volt csak úgy lenni, eltörpülni abban a környezetben. Hamarabb kellett volna kipróbálni.

Meg a ti szakmátokban ez egy fontos dolog – más szakmákban is –, csak egy aktívabb időszakban fizikailag és lelkileg is jobban igénybe vagytok véve, kevesebb az idő a regenerálódásra. Azóta rendszeresen beiktatsz ilyen elvonulásokat vagy ez ad hoc?

Utóbbi, bár próbálom tudatosítani, ha más nem, csak járok egy kis kört. Ezt az elmúlt időszakban kezdtem el érezni, hogy milyen jótékony is az efféle kikapcsolódás.

Erdős Lili / Fotó: Karácsony Nikolett

Amikor a Nehru-partot olvastam, hirtelen nem jutott eszembe, hol van, pedig budapesti vagyok. Vicces, mert nekem egy borzalmas élmény kötődik hozzá, és az agyam jól elnyomta, évekig nagy ívben kerültem. Hátha most meghozod a kedvem, hogy ellátogassak oda.

Mindegyik hely szorosan összekapcsolódik, ez is egy elvonulós hely. Ha mondjuk elhúzódik az este, hosszúra nyúlik egy baráti kocc, vagy csak nap vége, sokszor azt érzem, hogy még nincs kedvem hazamenni. Annyi minden van bennem, hogy nem szeretném magammal vinni, akkor eltekerek a biciklimmel, leülök a nagy fotelekbe és egyszer csak reggel lesz. Ez egy hajnali hely.

A mögötte lévő utcák, ha jól emlékszem, nem annyira biztonságosak, főleg nem este. Nem szoktál félni?

Elég ritkán van veszélyérzetem Budapesten. Meg a bicikli ad egy biztonságérzetet. Bármi történne, csak felülök és hajtok.

Szerintem, amíg nem ér attrocitás, addig nem is feltétlenül indokolt. Ez is inkább előítélet, mert engem sem ért soha semmilyen rossz élmény ezeken a helyeken, de amiket hallok másoktól, amiatt már rosszabbat feltételezek. Térjünk át a következő helyre. A Gellérthegy szerintem sok embernek szerelemhely, és állítom, hogy a többségnek kötődik hozzá egy jó sztorija. A tiédre már nagyon kíváncsi vagyok.

Nekem jó sztori. Most nyáron lett egy nagyon szoros baráti társaságom. Pont egy szorongóbb időszakomat éltem és megpróbáltam magam ebből kihúzni. Az egyik ismerősömmel beültünk a Rácskertbe, jött két volt osztálytársa is. Zárásig ott ültünk, majd felmentünk a Gellérthegyre napfelkeltét nézni. Ezért is szeretem ezeket a hajnali időszakokat, mert nagyon a jelenben tudok lenni. Attól, mert én épp egy nehezebb időszakomat élem, mások attól még reggel felkelnek, munkába indulnak, járnak a villamosok. Látom, hogy a világ működik.

Napkelte, Gellérthely / Fotó: a színésznő sajátja

Tudtad, hogy este az agy rosszabbnak érzékeli a dolgokat, mint amilyenek valójában? Ezért sem szabad éjszaka az exed fotóit nézetgetni. Vagy bármilyen fontos kérdésben döntést hozni. Van olyan hely, ahol hosszabb időt el tudnál tölteni huzamosabb ideig?

Nem is a hely, hanem a család miatt, de a nővéremék. Ők egy kis faluban élnek Szentendre mellett. Velük nagyon szeretek együtt lenni.

És akkor a sok zöld után írtad a II. János Pál pápa teret.

Ugyanazok miatt fontos, mint a zöld helyek. Nem igazán szeretek futni, nem ez az én sportom, de néha ráveszem magam és kimegyek a II. János Pál pápa térre és futok. Nagyon boldog voltam, amikor ide költöztem. Az, hogy csak leugrohatok a közelbe, hogy jobban érezzem magam, a felnövésem felelősségének érzésével tölt el: otthon érzem magam ezen a helyen. Mielőtt ideköltöztem volna, egyszer találkoztam egy hajléktalan nővel és órákon keresztül beszélgettünk. Fára szerettem volna mászni, és a nő szólt, hogy az az ő fája. És olyan világmegváltó beszélgetésünk volt, ami akkor megviselt lelkileg, de sokáig vittem magammal azt a különös érzést, mintha a világ legszebb emberével találkoztam volna. Pár nappal később vittem neki cipőket, mert nem volt neki, de többet nem láttam.

A sorozat első része: „Nagyon sok apró emlék, ami iszonyat fontos”

A sorozat második része: „Most kinyílt a város, a világ”

(Borítókép: Karácsony Nikolett)